2017. szeptember 13., szerda

Randiztam egy sztárral, 1.rész

- Hallottad a nagy hírt? - sorolt mellém a folyosón a barátnőm, Trish.
- Miféle nagy hír? - kérdeztem vissza, de fel sem néztem a füzetemből.
- Jön az évfolyamunkra egy sztár - avatott be Trish, mire felszaladt a szemöldököm.
- Egy sztár - ismételtem meg a szavait.
- Igen.
- Mégis minek?
- Csak annyit tudok, hogy külföldi, de nagyon híres. A bandája egy csúnya esetnek köszönhetően feloszlott - magyarázta Trish lelkesen.
- Miért nem kezdett szóló karrierbe? - értetlenkedtem.
- Azért, mert állítólag őt okolják a balhé miatt. Senki nem akarja leszerződtetni.
- Hát ez kínos.
- Gyerünk már, Maya! Lelkesedj egy kicsit - nógatott Trish elszántan.
- Rendben, majd, ha olyat mondasz, amiért érdemes - hagytam rá felvállról.
- Mindenesetre a srácot ideküldték tanulni - fejezte be a sztorit Trish.
- Ha ilyen problémás miért vették fel? - kötöttem bele azonnal.
- Azt nem tudom - érkezett a válasz.
- És az senkit nem izgat, hogy már harmadévesek vagyunk?
- Ha jól tudom, mar elvégezte a jog első két évét, csak aztán befutott. Most meg folytatja.
- Hány éves?
- Huszonhárom.
- Ha ennyit tudsz róla, hogy nem tudod, hogy ki az? - vetettem fel a nagyon is helytálló kérdésemet.
- Fogalmam sincs - ingatta a fejét szórakozottan.
Hirtelen bevillant valami. Mintha olvastam volna a hírekben.
- Te, Trish. Csak nem… - kezdtem volna, de aztán belém fagyott a szó.
A terem előtti folyosón annyi ember lézengett, máshol tömörült, amennyi azelőtt sosem. Ezek a népek eddig sose jártak be órára, főleg nem erre.
- Mi a fene van itt? - nyomakodtam át a tömegen.
- Gondolom, itt van Mr. Szupersztár - követett szorosan Trish.
- Engem viszont az óra érdekelne - sikerült végre valahogy áttörnöm a falat, azonban jól meglöktek hátulról, így az lett a vége, hogy szépen kiterültem a földön. A fényes padlónak hála, gyakorlatilag nem csak elestem, még csúsztam is előre egy keveset. Rettentően égett az arcom.
- Jól vagy? - nyújtotta a kezét valaki, mire több mindenki felhördült.
- Persze - hagytam, hogy felhúzzon.
Egy meleg, barna szempárral találtam szemben magam. Lassan felfogta az agyam, kit is láttam magam előtt. Seo Kang Won volt az, a világhírű Devil’SSoul nevezetű koreai banda énekese. Ilyen nincs!
- Bocs - nyögtem végül. - Csak engem érdekel az óra is - tettem hozzá, ami utólag elnézve elég bénán és félreérthetően hangzott. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam!
Meglepetésemre elnevette magát, majd lehajtotta a fejét, míg sikeresen le nem törölte a vigyort a képéről.
- Hogyne. Gyere, mellettem még van egy hely – invitált ismét komolyra váltva.
Nemet akartam mondani, de miután körbenéztem és konstatáltam, hogy dugig van tömve az előadó, nem ellenkeztem. Előre vezetett, majd egy fejbiccentéssel felállította az öltönyös alakot és a helyére tessékelt.
- Köszi - foglaltam helyet vonakodva.
- Kang Won vagyok - nyújtotta ismét a jobbját, majd kezet ráztunk.
- Tu-tudom – bólintottam. Ilyen közelről még jóképűbb volt, mint a képeken és videókon. Még engem is megbabonázott egy pillanatra.
- Persze szólíthatsz Seoknak is – tette hozzá egy kedves mosoly kíséretében.
- Oké – szegtem le a fejem, előkapkodva a papírjaim.
- Téged, hogy hívnak? – hajtotta kissé lejjebb a fejét, a tekintetem keresve.
- Maya vagyok – hebegtem.
- Örültem a találkozásnak, Maya!
Hát még én!



4 megjegyzés :