Hunter
„Őszinte ne legyél,
olyat bárki tud."
/ Simon Márton /
Minden szükséges körülmény megvan
bennem és körülöttem, ami kell egy tipikus rosszfiú címhez. Elvált szülők, ezer éve lelépett
apa, új
nevelőapa, tehát összességében
határozottan
nem szerető szülők. Vagyis nem engem szeretők. „ Az ifjúkori problémák
mindig a nem megfelelő
családi
háttérből származtathatóak.”
–
mondaná
a pszichológusom, Mrs. Thomlinson. Igen, van
pszichológusom,
persze távolról sem én akartam így. Az edző ragaszkodott hozzá,
hogy minden egyes csapattag heti látogatást tegyen ehhez a rendkívül bájos és
módfelett bölcs, harmincas éveiben járó agyturkászhoz. Meg is érkeztünk a lista
második pontjához. Az amerikai foci tipikus rosszfiúvá teheti az embert, ha
kellőképpen jól játszik
a lapjaival. Vagy a labdával. Ez a sport amúgyis a mindenem, és meg kell, hogy
mondjam, jó is vagyok benne, ha lemegy ez az utolsó, végzős év, előreláthatólag jó sok egyetemről várhatok ösztöndíj
felajánlásokat.
De itt most nem ez a lényeg. A
sport, - mint már mondtam, ha jó vagy benne – népszerűséget ad, minden estére
buli meghívást, haverokat, csodálókat
és
persze lányokat.
Jó sok lányt. Mellesleg itt előkerül az a bizonyos kis félreértés,
hogy közel
sem volt annyi csajom, mint a közvélemény szerint. Sőt, jobban belegondolva egyetlen egy
barátnőm és kapcsolatom sem volt, de ez nem
jelenti azt, hogy csak az éjszakai kalandoknak élnék.
Igazság
szerint, a sulinkba járó lányok nagy része
dicsekszik velem, az után, hogy mondjuk váltottunk
pár
szót.
Nem mondanám, hogy különösebben
zavar, tekintve, hogy ez még egy csajt sem
rettentett el, pedig mind tudott róla. És ha már a nulla kapcsolatnak járunk, elérkeztünk
talán az utolsó ponthoz. Egész életemben egyetlen lányt szerettem, őt is tizennégy éves koromban szépen el
is veszítettem. Igen, a tipikus „fiatal kori csalódás okozza a magatartás béli
problémákat” – hogy megint Mrs. Thomlinsont idézzem. Amúgyis elég elcsépelt a
történetem, a kis hat éves lányka és a nála egy évvel idősebb fiú játszótársak
lesznek, majd elválaszthatatlan barátok, aztán a fiú apja lelép, az anyja
hozzámegy, egy seggfejhez, a lány szülei meg úgy döntenek, átköltöznek egy másik
kontinensre. Ennyi lenne az én történetem. Mármint, a csalódásos része.
- Legend! Morgan! Lewis! Blake! Silverman és a
többi szokásos. Pályára! – ordította Mr. Crusader, vagy is nekünk már csak a jó
öreg Hudson, az edzőnk.
- Oké, a négyest csináljuk, Beau dob,
én futok, Nate, Cam zárjatok! – kiabáltam, miközben a fejemre húztam a
sisakomat. Mindenki követte az utasításaimat és egy hatalmas touch downnal
zárhattuk az edzőmeccset,
természetesen
óriási
győzelemmel. Chase lekapta a mezét és
eljárta a győzelmi
táncát
a rajongó
tábornak,
mint eddig minden egyes alkalommal. A legjobb haverom felé
kocogtam és összeöklöztünk.
- Jó dobás volt – mondtam neki, mire
öntelten elvigyorodott.
- Ez alap – jelentette ki teljes
magabiztossággal, mire lemondóan megveregettem a vállát és a padhoz sétáltam.
- Egész jó volt, Legend – lapogatta meg
a hátamat az edző,
hasonlóképp,
mint ahogy az előbb
én
Beaunak.
- Kösz, Hudson – válaszoltam
szórakozottan, miközben a cuccaimat szedtem össze.
- Jól kell idén teljesítened, hogy
minél több felkérést kapj. Valószínűleg nem az egyetemek választanak
majd téged,
hanem te válogathatsz az közöttük.
- Tudom – válaszoltam gépiesen, mivel
már kismillió alkalom hallottam ezt a szöveget és bár a tudat, hogy tovább
játszhatok boldoggá tett, a nevelőapám erősen szerette volna meghiúsítani
a terveimet. Logan és az anyám semmiképp
sem akarták, hogy elköltözzek,
mert már nem tudnának uralkodni rajtam, Logan nem tudna titokban verni, anyám
pedig elveszíteni az egyetlen embert, aki még őszintén
szereti.
- Hunter! Gyere már, haver, megyünk
ünnepelni a Sunnyaba – hívott Nate, mire gyorsan elkergettem a fejemben
gyülekező gondokat és
utánuk
indultam.
A kedvenc szórakozóhelyünk, mint
mindig, most is dugig volt tömve, de a nekünk fenntartott asztal természetesen
üresen várakozott.
- Ki fogad velem? – kérdezte
körbefordulva Chase, választ várva, lesve minket. Cam és Nate persze azonnal
benne voltak, míg Beau most is passzolt a barátnőjére hivatkozva, előre tudván mi lesz
a játék.
–
Hunter? – pillantott felém Chase, de csak megráztam a fejem és kértem 5 korsó
sört az éppen kiérő
pincérlánytól,
aki a rendelés felvétele közben le sem vette a tekintetét rólam, mikor pedig elfordult
és a pult irányába ment, végig feltűnően riszálta a
fenekét.
- Mi van veled, haver? – nézett rám
értetlenül Cam. – A pincércsaj már meg is len
- Nem baj – vágta rá gyorsan Chase,
tudván, hogy ellenem még neki sem lenne esélye. – Telefonszámokat gyűjtünk, akinek a legtöbb
van, az nyer. 5 perc. – ismertette a szabályokat, majd elrohant a tömegbe. Cam és Nate is feltápászkodtak, utána indulva, míg Jace azért állt fel, hogy jó
szokásához híven, szabotálja a versenyüket.
- Hallottad a hírt? – fordult felém
Beau, most, hogy kettesben maradtunk.
- Hát, melyiket? – kérdeztem vissza,
miközben szórakozott piszkáltam a sörömet, amit a flörtölős csaj időközben kihozott.
- Avery Melone visszajön – nézett rám
jelentőségteljesen, a név
hallatán
azonnal megrándult az állkapcsom
és
ökölbe
szorult a kezem. Pár pillanat múlva azonban lenyugodtam, hiszen a vissza sok
mindent jelenthet.
- Hova vissza? – kérdeztem, érdektelenséget
színlelve, nagy lazán megtámaszkodva az asztalon.
- Ide. Jordanba. A St. Lewisba. A mi
osztályunkba, hogy teljesen pontos legyek – sorolta először a városunk,
majd a giminket, míg végül már teljesen ledermedtem.
- És mikor? – nyögtem ki, mire
elvigyorodott.
- Szerintem már itt is van – biccentett
fejével a bárpult felé, ahol egy hosszú szőkésbarna, hullámos
hajú
lány
ült,
és
a pultos fickóval nevetgélt
valamin.
- Honnan veszed, hogy ő az? – érdeklődtem, le sem véve
a tekintetem róla.
- Láttam az arcát, mikor bejöttünk.
- Baszki – káromkodtam, mikor láttam,
hogy Chase megérkezett mellé és elkezdte begyűjteni a számát.
A lánynak
kábé
fél
perc se kellett, már is felkínálkozott
Chasenek. – Ez nem Ave.
- Dehogynem. Az egyetlen és megismételhetetlen.
Nem akarsz odamenni, mielőtt
Chase beveti a „kisfiús” vigyorát? – somolygott Beau, de eszem ágában sem volt
a szavaihoz hűen
cselekedni.
- Tessék, harminc telefonszám – ült le
mellénk Chase, az asztalra dobva a teleírt szalvétákat a lányok nevével.
Gyorsan átfutottam a szememmel és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy Avery név
nincs köztük, de Beau megelőzött.
- Ki volt az utolsó? – biccentett az
állítólagos Avery irányába.
- A pultos szöszire gondolsz? Valami
Sheryl, nem tom, bár meg kell hagyni pokolian szexi – vizslatta a lányt Chase,
közben megérkeztek Nateék is sajnálatukra kevesebb, mint harminc számmal. Jace Chasehez
fordult és ravaszul elvigyorodott.
- A csaj kezében ott a telefon, hívd
fel a számot, amit felírt – mutatott a tegyük fel Sherylre, mire Chase mit sem
sejtve, magabiztosan tette, amit Jace mondott. Jacet ismerve pontosan tudtam,
hogy ebből valamit ki fog hozni, de nagyon reménykedtem,
hogy ez egyszer nem lesz igaza. Miután Chase hiába próbálkozott, Jace kijelentette,
hogy mivel a lány mobilja nem reagál, kamu számot adott meg. Chase próbálkozott
kimagyarázni, hiszen állítása szerint az imádott kisfiús mosolyát is bevette,
de mind tudtuk, hogy ezt elbukta. És azt is, hogy ezt semmiképpen nem fogja
ennyiben hagyni.
Következő rész:
Már féltem, hogy nem lesz rész :))
VálaszTörlésBocsi, bocsi, közbejött valami. Na, milyen?:)
Törlés