2016. május 18., szerda

Sydney, 1.rész

Levágtattam a lépcsőn, gyorsan beültem az egyik székbe a bárpultunknál és felhajtottam a narancslét, hozzá négy falatra benyomtam a két palacsintát.
- Lassabban, kisasszony! - szólt rám Eva, a házvezetőnőnk, de én csak elvigyorodtam.
- De ha egyszer annyira finom - tömtem be egy újabb adagot a számba, mire halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Miss Santiago, úgy érzem megint kissé túllőtt a célon. - sétált be a konyhába apa, ma is tökéletesen festett fekete öltönyében, oldalra zselézett hajjal.
- Ugyan- ugyan, Miss Sydneynek hatalmas étvágya van - mentegetőzött, és bár igaza volt, azért a kétpultnyi gyümölcs, süti, hidegtál és társai valóban kissé túlzásnak bizonyultak. Gyorsan betettem a szendvicseket egy zacskóba, és még egy utolsó nutellás gofrit gyömöszöltem a számba.
- Mennem kell - nézett az órájára apa, megitta a maradék kávéját, majd felállt, nyomott egy puszit a fejemre, majd az öklét nyújtotta.
 - Ügyesen ma - mondta, majd összekoccoltunk. - Köszönöm a reggelit, Miss Santiago, zseniális volt, mint mindig - nézett vissza az ajtóból, ránk kacsintott, aztán kiment.
- Elkésem! - ugrottam fel hirtelen én is, nyomtam egy puszit a kivalló szakácsnőnk arcára, majd az előszobába rohantam. - Kösz a reggelit, Eva! - intettem vissza, aztán bebújtam a fekete bokacsizmámba, felkaptam a sisakom és kirohantam.
Mint mindig, most is lefékeztem a motorommal a sarkon és odaadtam az ott ülő vak férfinak a szendvicseket.
- Jó reggelt, Steve! Hogy van? Ma szalámis sajtosat hoztam - érdeklődtem miközben a kezébe helyeztem a reggelijét.
- Magának is jó reggelt, Miss Ticker, nagyon szépen köszönöm! - tapogatta ki az ételt, majd lehúzta a kesztyűjét, hogy neki lásson. - Jól vagyok, köszönöm, és maga?
- Remekül - vágtam rá. - De iszonyatosan késésben, ha megbocsájt, most el kell mennem. - Persze, de csak óvatosan! - mosolygott rám, én pedig elszáguldottam.
A suli előtt a szokás szerint klikkekben tömörült diákok csoportjaiból arra következtettem, hogy még nem csöngettek be.
- Szia Sydney! - köszönt rám a rajzcsoport, én pedig rájuk mosolyogtam és visszaköszöntem. - Várunk ma - figyelmeztettek, mire biccentettem, előkaptam a tollam és felírtam a kézfejemére: rajzszakkör.
Továbbhaladva találkoztam a tánccsoporttal, az amerikai focisokkal, a hokisokkal.
- Ma is dögös vagy, Sydney! - szólt oda Tom a hokicsapat egyik játékosa, mire rávigyorogtam és felé toltam a hátsómat, köztünk ez megszokott tevékenység volt.
- Kösz, te is. Hol van Peggie? - kérdeztem a fiúkat, de leginkább mégis Chris felé fordultam, tekintve, hogy a barátnőjéről volt szó.
- Nem tudom baba, talán a mosdóba ment - ölelte át fél karral a vállam, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Oh, csak nem Miss Ticker - léptek mellém a csapat további tagjai, tökéletesen egyszerre üdvözöltek, ráadásul ma megint egy irányba fésülték a hajukat.
- Jared, Joe - biccentettem nekik, majd elvigyorodtam. – Napról napra egyre jobban hasonlítotok.
Mivel szólt a jelzőcsengő, elindultam a srácokkal a bejárat felé, útközben csatlakoztak a pompon lányok, akiket egy hatalmas műmosoly és megjátszott szimpatizálással lerendeztem. A szekrényemnél álltam, éppen a matekkönyvemet kerestem, mikor két izmos kar tekeredett a derekam köré.
- Jó reggelt, Syd - suttogta Leif, meleg lehelete a nyakamat érte, szája a fülemhez ért, majd kiugrott a szívem.
- Szia - fordultam meg gyorsan, és nyomtam egy futó csókot a szájára. - Mi újság?
- Ma este évnyitó parti lesz Danknél, azt reméltem, hogy velem tartasz – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, én pedig merülni kezdtem világítóan kék szemeiben.
- Mint ha lenne választási lehetőségem - forgattam a szemem játékosan, mire dögösen elvigyorodott.
- Igaz, az nincs. Nyolcra érted megyek - mosolygott ram, majd hátrálni kezdett, az utolsó pillanatban rám kacsintott és befordult a termébe.
Berohantam a szomszédos terembe, pont Mr. Dozois előtt, és elfoglaltam a helyem a középső sor, harmadik padjában, Sam mellett.
- Miss Ticker, ez majdnem egy késés - pillantott rám szúrósan a matektanárom, mire behúztam a nyakam, és lesunytam a fejem.
- Szerencsére csak majdnem – suttogtam, amit hála az égnek nem halott meg.
- De elnézem kivételesen, tekintve, hogy tegnap igazán finom vacsorában volt részünk a jóvoltából.
- Uuuhhh - hangzott fel a terem különböző pontjaiból a fiúk huhogása és röhögése.
Igen, a Leif Dozois, a barátom apja nem más, mint a matektanárom, Daniel Dozois, az egykori nagy irányító. Leif is ezen a poszton játszik és rendkívül jó viszonya van az apjával, ami nem túl gyakori, ha egy suliba jár valaki valamelyik a szülőjével. Lehet, hogy azért, mert Leifet más tanár oktatja matekon.
- Na, tehát, kinek nem ment a lecke? - kacsintott rám Mr. Dozois, majd belevágott a logaritmusokba.
Sam, azaz Samantha Night, az egyik legjobb barátnőm, egy papírt csúsztatott elém. "Szóval, megint Mr. Dögöséknél éjszakáztál?" Elnevettem magam a kifejezésen, pedig már számtalanszor nevezte őket így és nem is alaptalanul.
Leif hallatlanul jó géneket örökölt az apjától, mindkettőjüknek sötétszőke haja és embertelen kék szemei vannak. Tökéletes arc, szálkás, de izmos test, valami hihetetlen udvariassággal és intelligenciával megspékelve. A hokitehetségükről meg már ne is beszeljünk.

Később, este hét körül

 Kopogtattak és Eva már indult is ajtót nyitni. A konyhában ültem és a szokásos meggyszörpömet iszogattam, közben püfölve a tabom billentyűzetet.
- Jó estét, Miss Santiago! - hallottam Leif szexi, lágy hangját a bejárat felől. - Hogy van?
- Remekül, köszönöm, és maga, fiatalember?
- Egyszerűen remekül, köszönöm szépen, főleg, ha megtálalom az azt átkozottul gyönyörű barátnőmet - kihallottam hangjából, hogy vigyorog és egy picit elpirultam.
- A konyha felé keresgéljen – tanácsolta neki Eva, és egy pillanat múlva Leif már mögöttem állt, állát a vállamon nyugtatva figyelte, mit írtam.
- Új? - kérdezte, szemét le sem véve a kijelzőről, tekintete falta a soraimat.
- Aha, hogy tetszik? - fordítottam fele a fejem, kezemet belefúrtam selymes hajába, és egy csókot nyomtam szája sarkára. Na, erre mar abbahagyta az olvasást, teljesen maga felé fordított a székkel, száját a számra tapasztotta.
- Khm khm - köhögött mellettünk Eva, mire nevetve elengedtük egymást.
- Elnézést kérek. Mehetünk? - nyújtotta lovagiasan a karját Leif, én pedig mosolyogva belekaroltam és bólintottam.
- Éjfélkor jövök, köszi a vacsit, mennyei volt - szóltam még vissza Evanak, majd kileptünk a házból.


Szóval, amint azt láttátok, a sztori eleje csaknem ugyanaz, mint az eredeti Brooklyn történeté, azonban később egész más fonalat vesz fel a cselekménye. Nem tudom, anno miért írtam ezt, vagy hogyan, de számomra ez egy amolyan Brooklyn alternatív változat, ami időközben átavanzsált Sydney-vé. :D

Következő rész: 
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/11/sydney2.html


3 megjegyzés :

  1. Nagyon jó így is :)) bár nekem jobban tetszik, a mostani változata, de ez is nagyon szuper lett 😊😊

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó :) Így is és a régi is nagyon jó volt. Lesz kövi?? Mikor??

    VálaszTörlés