Levágtattam a lépcsőn, gyorsan beültem az egyik székbe
a bárpultunknál és felhajtottam a narancslét, hozzá négy falatra benyomtam a két
palacsintát.
- Lassabban, kisasszony! - szólt
rám Eva, a házvezetőnőnk, de én csak elvigyorodtam.
- De ha egyszer annyira finom - tömtem
be egy újabb adagot a számba, mire halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Miss Santiago, úgy érzem megint
kissé túllőtt
a célon. - sétált be a konyhába apa, ma is tökéletesen festett fekete öltönyében,
oldalra zselézett hajjal.
- Ugyan- ugyan, Miss Sydneynek
hatalmas étvágya van - mentegetőzött, és bár igaza volt, azért a kétpultnyi gyümölcs,
süti, hidegtál és társai valóban kissé túlzásnak bizonyultak. Gyorsan betettem
a szendvicseket egy zacskóba, és még egy utolsó nutellás gofrit gyömöszöltem a
számba.
- Mennem kell - nézett az órájára
apa, megitta a maradék kávéját, majd felállt, nyomott egy puszit a fejemre,
majd az öklét nyújtotta.
- Ügyesen ma - mondta, majd összekoccoltunk. -
Köszönöm a reggelit, Miss Santiago, zseniális volt, mint mindig - nézett vissza
az ajtóból, ránk kacsintott, aztán kiment.
- Elkésem! - ugrottam fel
hirtelen én is, nyomtam egy puszit a kivalló szakácsnőnk arcára, majd az előszobába rohantam. - Kösz a
reggelit, Eva! - intettem vissza, aztán bebújtam a fekete bokacsizmámba,
felkaptam a sisakom és kirohantam.
Mint mindig, most is lefékeztem a
motorommal a sarkon és odaadtam az ott ülő vak férfinak a szendvicseket.
- Jó reggelt, Steve! Hogy van? Ma
szalámis sajtosat hoztam - érdeklődtem miközben a kezébe helyeztem
a reggelijét.
- Magának is jó reggelt, Miss Ticker,
nagyon szépen köszönöm! - tapogatta ki az ételt, majd lehúzta a kesztyűjét, hogy neki lásson. - Jól
vagyok, köszönöm, és maga?
- Remekül - vágtam rá. - De
iszonyatosan késésben, ha megbocsájt, most el kell mennem. - Persze, de csak óvatosan!
- mosolygott rám, én pedig elszáguldottam.
A suli előtt a szokás szerint klikkekben
tömörült diákok csoportjaiból arra következtettem, hogy még nem csöngettek be.
- Szia Sydney! - köszönt rám a
rajzcsoport, én pedig rájuk mosolyogtam és visszaköszöntem. - Várunk ma -
figyelmeztettek, mire biccentettem, előkaptam a tollam és felírtam a kézfejemére:
rajzszakkör.
Továbbhaladva találkoztam a tánccsoporttal,
az amerikai focisokkal, a hokisokkal.
- Ma is dögös vagy, Sydney! -
szólt oda Tom a hokicsapat egyik játékosa, mire rávigyorogtam és felé toltam a
hátsómat, köztünk ez megszokott tevékenység volt.
- Kösz, te is. Hol van Peggie? - kérdeztem
a fiúkat, de leginkább mégis Chris felé fordultam, tekintve, hogy a barátnőjéről volt szó.
- Nem tudom baba, talán a mosdóba
ment - ölelte át fél karral a vállam, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Oh, csak nem Miss Ticker -
léptek mellém a csapat további tagjai, tökéletesen egyszerre üdvözöltek, ráadásul ma
megint egy irányba fésülték a hajukat.
- Jared, Joe - biccentettem nekik,
majd elvigyorodtam. – Napról napra egyre jobban hasonlítotok.
Mivel szólt a jelzőcsengő, elindultam a srácokkal a bejárat
felé, útközben csatlakoztak a pompon lányok, akiket egy hatalmas műmosoly és megjátszott szimpatizálással
lerendeztem. A szekrényemnél álltam, éppen a matekkönyvemet kerestem, mikor két
izmos kar tekeredett a derekam köré.
- Jó reggelt, Syd - suttogta Leif,
meleg lehelete a nyakamat érte, szája a fülemhez ért, majd kiugrott a szívem.
- Szia - fordultam meg gyorsan,
és nyomtam egy futó csókot a szájára. - Mi újság?
- Ma este évnyitó parti lesz
Danknél, azt reméltem, hogy velem tartasz – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe,
én pedig merülni kezdtem világítóan kék szemeiben.
- Mint ha lenne választási lehetőségem - forgattam a szemem játékosan,
mire dögösen elvigyorodott.
- Igaz, az nincs. Nyolcra érted
megyek - mosolygott ram, majd hátrálni kezdett, az utolsó pillanatban rám
kacsintott és befordult a termébe.
Berohantam a szomszédos terembe,
pont Mr. Dozois előtt,
és elfoglaltam a helyem a középső sor, harmadik padjában, Sam
mellett.
- Miss Ticker, ez majdnem egy késés
- pillantott rám szúrósan a matektanárom, mire behúztam a nyakam, és lesunytam
a fejem.
- Szerencsére csak majdnem –
suttogtam, amit hála az égnek nem halott meg.
- De elnézem kivételesen,
tekintve, hogy tegnap igazán finom vacsorában volt részünk a jóvoltából.
- Uuuhhh - hangzott fel a terem
különböző pontjaiból
a fiúk huhogása és röhögése.
Igen, a Leif Dozois, a barátom
apja nem más, mint a matektanárom, Daniel Dozois, az egykori nagy irányító.
Leif is ezen a poszton játszik és rendkívül jó viszonya van az apjával, ami nem
túl gyakori, ha egy suliba jár valaki valamelyik a szülőjével. Lehet, hogy azért, mert
Leifet más tanár oktatja matekon.
- Na, tehát, kinek nem ment a
lecke? - kacsintott rám Mr. Dozois, majd belevágott a logaritmusokba.
Sam, azaz Samantha Night, az
egyik legjobb barátnőm,
egy papírt csúsztatott elém. "Szóval, megint Mr. Dögöséknél éjszakáztál?"
Elnevettem magam a kifejezésen, pedig már számtalanszor nevezte őket így és nem is alaptalanul.
Leif hallatlanul jó géneket örökölt
az apjától, mindkettőjüknek
sötétszőke
haja és embertelen kék szemei vannak. Tökéletes arc, szálkás, de izmos test,
valami hihetetlen udvariassággal és intelligenciával megspékelve. A
hokitehetségükről
meg már ne is beszeljünk.
Később, este hét körül
Kopogtattak és Eva már indult is ajtót
nyitni. A konyhában ültem és a szokásos meggyszörpömet iszogattam, közben püfölve
a tabom billentyűzetet.
- Jó estét, Miss Santiago! - hallottam
Leif szexi, lágy hangját a bejárat felől. - Hogy van?
- Remekül, köszönöm, és maga,
fiatalember?
- Egyszerűen remekül, köszönöm szépen, főleg, ha megtálalom az azt átkozottul
gyönyörű
barátnőmet
- kihallottam hangjából, hogy vigyorog és egy picit elpirultam.
- A konyha felé keresgéljen –
tanácsolta neki Eva, és egy pillanat múlva Leif már mögöttem állt, állát a vállamon
nyugtatva figyelte, mit írtam.
- Új? - kérdezte, szemét le sem véve
a kijelzőről, tekintete falta a soraimat.
- Aha, hogy tetszik? - fordítottam
fele a fejem, kezemet belefúrtam selymes hajába, és egy csókot nyomtam szája
sarkára. Na, erre mar abbahagyta az olvasást, teljesen maga felé fordított a székkel,
száját a számra tapasztotta.
- Khm khm - köhögött mellettünk
Eva, mire nevetve elengedtük egymást.
- Elnézést kérek. Mehetünk? - nyújtotta
lovagiasan a karját Leif, én pedig mosolyogva belekaroltam és bólintottam.
- Éjfélkor jövök, köszi a vacsit,
mennyei volt - szóltam még vissza Evanak, majd kileptünk a házból.
¶ Szóval, amint azt
láttátok, a sztori eleje csaknem ugyanaz, mint az eredeti Brooklyn történeté,
azonban később egész más fonalat vesz fel a
cselekménye. Nem tudom, anno miért írtam ezt, vagy hogyan, de számomra ez egy amolyan Brooklyn alternatív változat, ami időközben átavanzsált Sydney-vé. :D
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/11/sydney2.html
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/11/sydney2.html
Nekem így is tetszik ^^
VálaszTörlésNagyon jó így is :)) bár nekem jobban tetszik, a mostani változata, de ez is nagyon szuper lett 😊😊
VálaszTörlésNagyon jó :) Így is és a régi is nagyon jó volt. Lesz kövi?? Mikor??
VálaszTörlés