2015. október 14., szerda

West

- Így hát az alkotmányjogról elmondható, hogy... - éles nyikorgás fojtotta a professzorba a mondatának második felét. Egy fiú lép be az előadóterembe.
- Elnézést a késésért, Mr. Wickett, lerobbant a buszom - mosolyog huncutul. Gyönyörű szemei bocsánatkérően tapadnak a professzor arcára, szőke haja összevissza áll, mintha valóban futott volna, hogy ideérjen. Bizonyára ez csak a látszat, ami mint tudjuk, néha csal.

- Az enyém is, Mr. West, még is itt vagyok - úgy látszik, Mr.Wickett már régebbről ismeri a fiút, nyilván rendszeres késő, aki minden alkalommal megpróbálja kimagyarázni magát szorult helyzetéből. - Menj, foglalj helyet!
A srác elindul a karzat felé, szeme ide-oda cikáz optimális ülőhelyet keresve, majd tekintete megállapodik rajtam. Idesétál és mellém ül.
- Hello! - köszön, hangja lágy, illata fenséges.
- Szia! - köszönök vissza, mert nem tudom, mi mást mondhatnék még.
- Új vagy. A nevem Corey West - nyújtja a pad alatt jobbját, én pedig meleg tenyerébe csúsztatom a sajátomat.
- Rhea North.
- Most szívatsz? - bámul rám, továbbra sem engedve a kezem, mire elmosolyodom es a fejemet rázom. Mindkettőnk neve egy égtáj.
- Jesszus, látod, mennyire sorsszerű, hogy pont ideültem - nevet halkan, nehogy a professzor kiszúrjon minket. Muszáj egyetértenem vele.


Pár nappal később

 - Na, és miért pont a jog? - érdeklődik. Egy kávéházban ülünk, közös lyukasóránk alkalmával Corey úgy gondolta, jóval hasznosabb lenne együtt eltölteni az időt.

- Mindig is ügyvéd akartam lenni - sütöm le a szemem, mire felnevet.
- Minimum bírói kinevezésre számítottam.
- És te? Miért pont a jog? - ismétlem meg a kérdését, mire csak vállat von.
- Apám is jogász.
- És szeretnél olyan lenni, mint ő? - kérdezem reménykedve, de arcát látván tudom, a válasz még csak megközelítőleg sem igen lesz.
- Olyan, aki nem ad saját döntési lehetőséget a fiának? Nem - nevet fel gúnyosan. Úgy érzem, hozzá kell érnem, segíteni szeretnék rajta. Óvatosan megsimítom az asztalon pihenő kézfejét, mire rám mosolyog, most már őszintén.
- Én megmutathatom neked a helyes irányt - vigyorgok rá, a nevemmel poénkodva, mire hangosan felnevet.
- Kösz, de én is tudom, merre van nyugat - már mindketten nevetünk.
 

7 megjegyzés :