2016. január 28., csütörtök

Kirándulás, 2.rész (nem folytatás!)


Csak, hogy tisztázzuk az elején, bár ott van a cím mellett a "2.rész", ez nem a Kirándulás folytatása, hanem egy másik hasonló eltévedős sztori.
Jó olvasást kívánok!   


- Nem tálalom a térerőt - mászkált Gabe körbe-körbe egy fa körül, bármi féle telefonos elérhetőség után kutatva.
- Tudod, hogy úgyse lesz - mondtam neki egy másik fa alól.
- Jó, hát azt hittem kamu a dolog.
- Hát nekem, Mrs. Dredancon eléggé komolynak tűnt.
- Pokerface - húzogatta a szemöldökét, miközben telefonját a zsebébe süllyesztette.
- Persze, a tanárnő pont úgy néz ki, mint aki a tükör előtt gyakorolja, hogyan vágjon fapofát - forgattam a szemem, mire dögösen elvigyorodott.
- Na, erről van szó.
- Bahh.
- Na, jó, Keeg, igazuk volt.
- Na neee.
- De.
- Te jó ég! - vágtam hitetlenkedő fejet, hiszen ezt az információt, most hallottam már vagy tizedére...
- Direkt hoztak ide minket.
- Tudom.
- Hogy ne használhassuk a telefonunkat.
- Tudom.
- Hogy csendesen kinyírjanak mindenkit.
- Tudom. Vagy várj, hogy? Mi van? Agyadra ment az elvonás?
- Nem.
- Persze - legyintettem lemondóan.
- Keeg, mindketten tudjuk, hogy ha most nekiugranánk, én bírnám tovább net nélkül.
- Na, ne essünk ekkora túlzásokba, én...
- A zenejátékod. One piece. És online könyvek - vágott a szavamba, sajnos túl jó érvekkel, úgyhogy inkább némán tűrtem a vereségemet. Egy ideig.
- Vajon a rajongó táborod mennyi ideig bírná nélküled? - tűnődtem, felfelé bámulva, hangosan merengve.
- Nem számít, én kibírom nélkülük.
- Lehet, hogy addigra találnak valaki mást, mire visszatérnél.
- Nee!! - dramatizálta túl, mivel hogy térdre ereszkedett, kezeit az ég felé emelte és így kiabált.
- Szerintem ez egyenlő a világ végével – állapítottam meg.
- Haha - mondta, miközben felállt és leporolta a térdeit - Keegs, tudod, hogy nem érdekel - lépett mellém és átölte a derekamat.
- Persze, hogy tudom.
- Jól van - dünnyögte, arcát a nyakamba fúrva. - Menjünk - engedett el, nyomott egy gyors puszit az arcomra, majd kézen ragadott, összefontuk ujjainkat és elindultunk balra.
- Kész, feladtam - ült le némi idő elteltével egy kőre teljesen váratlanul Gabe, minek következtében én is megálltam.
- Mi bajod?
- Sose jutunk haza - vágott szerencsétlen fejet, mire hitetlenül elmosolyodtam.
- Ezt nem neked kéne mondanod.
- Már miért nem?
- Hát, te vagy itt az állítólagos férfi...
- És? Meg is védelek akármitől.
- Ja, hogy ez csak ebből áll?
- Aha.
- Tehát a halálfélelem és a nőies nyávogás megengedett?
- Én nem nyávogtam!
- De.
- De nem. Csupán ténymegállapítás volt.
- Hm.
- És nem fogunk meghalni. Csak nem jutunk haza. Eléldegélünk itt. Egy év és el is veszlek. Bár nem törvényesen. Mondjuk, akkor nem tudom, minek várnánk még egy egész évet. Hm, jó akkor nem várunk - rendezte le magával Gabe, majd rám vigyorgott. - Akár el is kezdhetnénk gyerekeket gyártani.

4 megjegyzés :

  1. ÚÚúúúúristen, ez de cuki volt! :DDD <3

    VálaszTörlés
  2. ♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
    egyem meg! imádom *.*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon teCCCCCik :'DD a vége a legjobb xdd gyorsan folytit

    VálaszTörlés