- Finom a kakaód – nyaltam meg a szám sarkát, mikor belekortyoltam
az italba.
- Tudom. Van tejszínhab?
- Az mindig van – vigyorodtam el.
- Nem nagyon izgat az alakod, igaz? – mért végig amolyan „nem kell
válaszolnod, anélkül is tudom, hogy nem” pillantással Keat.
- Hé! Ezt most miért mondod? – reklamáltam.
- Láttam a kamrátok, hercegnő. Azt a sok egészségtelen
vackot nem apukád
eszi, az egyszer biztos – húzta ravasz félmosolyra
a száját.
- Szeretek nassolni – húztam el a számat lemondóan.
- Észrevettem – mondta, és hangja olyan kedvesnek tűnt, nem pedig
gúnyosnak.
- A stressz az oka. Ha stresszes vagyok, vagy tanulni kell, mindig
eszem – magyaráztam.
- És attól jobb lesz? – foglalt helyet az asztalnál Keat, nyomva
egy kis tejszínhabot a bögréjébe.
- Hogyne volna jobb – mosolyodtam el, majd vele szemben felültem a
pultra. Csak az asztal és egy szék maradt kettőnk között.
- Sose fogom megérteni a nőket – ingatta a fejét,
feladva a dolgot.
- Ugyan, melyik férfi fogja? – emeltem a plafonra a tekintetem
szórakozottan.
- Ott a pont.
- Mellesleg, mi bajod az alakommal? – tértem vissza a korábbi
kérdésére.
- Ne csinálj úgy, mint a többi lány.
- Netán kövérnek tartasz? – folytattam igyekezve komoly maradni.
- Ezt nem gondolod komolyan.
- Szóval, annak tartasz. Ez nagyon jól esik, köszönöm!
- Ne, már, hercegnő.
Nem fogom bevenni, hogy tényleg így érzed
– állította, de mintha megingott volna egy cseppet. Ez az én nagy lehetőségem.
- Tulajdonképpen, ha kövérnek és csúnyának tartasz, akár el is
mehetsz. Nem kell tovább hízlalnod a kakaóddal – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Nem hízlallak. Hízol te magadtól is – szaladt ki a száján, de a
jelek szerint mintha ezt utólag megbánta volna.
- Erről
van szó?
Úgy
etetsz, mint a vágásra szánt malacot! – szájaltam dühösen. Vagy hát dühösnek
tettetve magam.
- Mi van? – nézett rám teljesen megrökönyödve.
- Vicces, hogy kövér vagyok?
- Ja, mert egy kövér lány vicces – forgatta a szemeit ironizálva.
- Bajod van a kövér lányokkal?
- Nem. Igazából, nekem egy teltebb lány csinosabb, mint az, aki
nagyon vékony.
- Szóval, a vékony lányokkal van bajod?
- Nem! Egyikkel sincs bajom. Nem a külső a lényeg.
- Akkor én nem tartozom az ideáljaid körébe? – vontam kérdőre.
- Nem egészen értem, hogyan jutottál erre a következtetésre.
- Kövérnek tartasz.
- Nem vagy kövér.
- Pont ezért nem tetszem neked.
- Nem ezért nem tetszel nekem. – Ebbe belesajdult a szívem. Tehát,
nem tetszem neki. Nem eshetek ki a szerepemből. Az túl átlátszó
volna.
- Na, tessék. Most mondtad, hogy nem tetszem neked.
- Azt mondtam, nem vagy kövér – ellenkezett. – Egyáltalán, mi
számít kövérnek?
- Akkor milyen lányok tetszenek?
- Nincs ideálom.
- Persze, hogy nincs – horkantam fel.
- Miért kellene, hogy legyen? Nem ez alapján keresgélek.
- Mintha keresgélnél – javítottam ki fintorogva.
- Valóban nem keresek – ismerte el.
- Még jó, hogy nem. Keaton Enochnak senki nem lehet elég jó –
szálltam le a pultról és ekkor már nem színészkedtem. Komolyan így éreztem.
- Ez nem igaz, te is tudod.
- Hogyne, Keaton – bólintottam rezzenéstelen arccal.
- Most meg mi bajod van? Jól van, felfogtam, szépen alakítottad a
dráma királynőt,
de most már elég lesz.
- Igen, elég lesz. Holnap találkozunk – köszöntem el, és a lépcső irányába
indultam.
- Holnap – ismételte. Mivel háttam álltam neki nem láttam, de
hallottam, ahogyan felállt, az ajtóhoz sétált, felvette a cipőjét,
aztán
pedig se szó,
se beszéd
nélkül
elment. Az ajtó csukódásának hangja még néhány másodpercig visszhangzott a
házban.
<3
VálaszTörlés<3 !
Törlés