Wave – Magány
- Gondolkodtál a bálon? – trappol be a szobámba Elyas, mire
azonnal felkapom a fejemet.
- Ren beszélt róla neked, igaz? – szór szikrákat a szemem. Szó
szerint.
- Az igazat megvallva, meg is hívott – ismeri be Elyas, tudván,
hogy ha nem mondaná, akkor is megtudnám.
- Mi más tett volna – forgatom a szememet dühösen, de aztán
rádöbbenek valamire. – Ne mondd, hogy el akarsz menni vele.
- Pedig el szeretnék – feleli, az ereimben pedig meghűl a vér.
- Elyas. Tudod, hogy mi vár ott rád? Hogy kik lesznek ott?
- Nem vagyok hülye, Wave. Az apám rendezi a bált. Annyira rég nem
találkoztam már vele – hajtja le szomorúan a fejét.
- Ő az, aki kitagadott – emlékeztetem undorodva már
attól is, hogy beszélnünk kell.
- Jól tudom! – vág vissza.
- Elyas… - nyúlok a kézéért, de elrántja előlem.
- Nem az anyám vagy, Waverly! Ítélkezz csak, amennyit akarsz,
kuksolj magadban egész este, de én elmegyek a bálba! – kiabálja, majd kiront a
szobából.
A kivágódott ajtóban Rent vélem felfedezni, kissé értetlen arccal
bámul elviharzó öccse után, jobb kezét a levegőben tartja, mint aki éppen
bekopogni készült, csak megelőzték.
- Ne is kérdezd! – legyintek, mikor belép, és becsukja maga után
az ajtót.
- Nem szükséges kérdeznem – mondja, mert nyilván mindent ért.
Kijelentése mégsem beképzelt, mindent tudó hanem sokkal inkább megértést
sugároz. El akarja hitetni velem, hogy az én pártomon áll.
- Hogyne.
- Waves – szólít kedvesen.
- Mi az? – vetem le magamat az egyik székbe fáradtan.
- Meg kell értened, hogy érez Elyas – lépdel elém.
- Mit kellene ezen megértem? A szüleink elárultak minket, eldobtak
maguktól, mint egy darab rongyot – magyarázom hevesen, és úgy érzem, bennem is
felszakít néhány régi, fájdalmas heget, mely sosem gyógyult be igazán.
- Tudom – térdel elém és mélyen a szemembe néz. – Azonban Elyas
meg akarja ismerni a szüleinket. Közelebbről. Nem megbocsájtani kíván, csupán a közelükben lenni. Mindenki vágyik a
szüleire. Ez az élet rendje. ragaszkodunk hozzájuk, mégha rosszat is tesznek.
- Én csak meg akarom őt védeni – hunyom le a
szememet Elyasra gondolva.
- Tudom. Ő is tudja. De nem dönthetsz helyette, nem mondhatod meg neki, mit
tehet és mit nem – fogja meg gyengéden a kezeimet. – Van, amit viszont
megtehetsz.
- Elmehetek, és vigyázhatok rá, mi? – vonom fel a szemöldökömet
kérdően.
- Pontosan.
- Ha most összeesküvés elméleteket gyártanék, biztosan arra
gondolnék, ez az egész a terved része, hogy magaddal rángass – sóhajtok egy
nagyot.
- De nem gyártasz – húzza óvatos mosolyra a száját.
- Elyasnak sosem ártanál – mondom ki mert így gondolom. Sosem
tenne olyat, amivel egy kicsit is bántaná az öccsét, aki mindennél többet
jelent számára. Nem keverné bajba.
- Neked sem ártanék,
Waves. Fogd már fel! – szorítja meg a kezemet, szeme szomorúan csillog. – Pont
olyan fontos vagy nekem, mint az öcsém. Sosem lennék képes bántani téged.
Az egyik kezemet elengedi, ujjai az arcom irányába közelítenek,
tenyerét az arcomra simítja.
- Soha – ismétli magát.
Képtelen vagyok rá, hogy ellent álljak neki, minden szavát
elhiszem, mert egész lényemmel hiszek és bízok benne, ez sosem változott.
Egészen eddig minden erőmmel azon voltam, hogy ellökjem magamtól, de valójában nem erre
vágytam.
- Rendben – bólintok. – Akkor, mit vegyek fel?
Következő rész:
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése