2017. március 9., csütörtök

Váratlan, 42.rész

- Nem vagy fáradt? – érdeklődtem Keatontől már hazafelé menet, hiszen idefele is ő vezetett.
- Náluk jobban nem – biccentett a hátsó ülésen édesen, egymás vállán és a gigantikus macin alvó Wyatt és Zay felé.
- Nem akarod, hogy átvegyem? – ajánlottam fel.
- Nem, köszi. Pihenj csak – felelte, amit egyszerűen annyira meglepett, hogy muszáj volt szóvá tennem.
- Hogy mondtad?
- Most meg mi van? – pillantott rám megrökönyödve.
- Bocsi, csak azt hittem, rosszul hallottam – válaszoltam néhány másodperc döbbent némaság után.
- Mégis mire számítottál?
- Nem gondolod, hogy megengedem, hogy vezesd a kocsimat? – vágtam rá azonnal, Keaton hangját utánozva.
- Hercegnő. Én nem így beszélek. Így senki nem beszél – kritizálta rögtön a hanglejtésemet, mire elröhögtem magamat.
- Bizonyára nem hallod a saját hangodat.
 - Már miért ne hallanám? – vonta fel a szemöldökét, én pedig megelőzve őt, időben felvettem, ahogyan megkérdezte, így néhány állítgatás után amolyan héliumot szívos hangon játszottam vissza a mondatát a telefonommal.
- Ez zseniális – hallgattam meg újra és újra, míg nem Keat egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a mobilt, és az ajtajának egyik rekeszébe süllyesztette, hogy semmiképpen se érjem el.
- Ezt most miért kellett? – biggyesztettem le szomorúan a számat.
- Zavarsz vezetés közben – érkezett a válasz.
- Tulajdonképpen te zavartad magadat, hiszen az a te hangod volt – vitatkoztam.
- Nem akarsz inkább te is elaludni?
- Nem, köszi, most jól megvagyok.
- Azért próbáld meg – dobta egy fürge mozdulattal a pulcsiját a fejemre, amely eddig az ülése mellett volt.
- Jól van, de csak ha énekelsz nekem altatót – vettem el az arcom elől a pulcsiját, és miután gombóccá gyűrtem, betuszkoltam a fejem és az ablak közé amolyan párna gyanánt.
- Mit művelsz a pulóveremmel?
- Hasznosítom.
- Azt látom.
- Hogy van Kylie? – kérdeztem egy nagyon ásítva.
- Jól. Örülni fog a macinak.
- Mikor találkozol vele?
- Vasárnap.
- Egyszer magaddal vihetnél. Vagy elhozhatnád őt ide – mondtam.
- Majd egyszer meg is teszem.
- Ez nálad egyet jelent, azzal, hogy soha, csak nem mondod, hogy békén hagyjalak?
- Kezdesz kiismerni, hercegnő.
- Ne már! Most komolyan? Szeretnék találkozni vele.
- Rendben van.
- Nem fogom rossz dolgokra tanítani.
- A te esetedben már az is rossz hatást jelent, ha csak rád néz.
- Most miért vagy ilyen? Ma kék inget vettem! – pillantottam végig magamon. Egy fekete csőnadrágot viseltem, hozzá kék blúzzal, amit elől kicsit begyűrködtem a nadrágba.
- Egész emberien is festesz.
- Nehezdre esne egyszer azt mondani, hogy csinos vagyok vagy ilyesmi? – kérdeztem fáradtan, miközben a szemeim lecsukódtak.
- Igen.
- De miért?
- Azt akarod, hogy hazudjak?
- Azt szeretném, hogy őszinte legyél – válaszoltam félálomban, mire megadóan felsóhajtott.
- Szép vagy, Royce. Szebb, mint hinnéd – hallottam valahonnan távolról a, de már nem tudtam, valóság e vagy álom.



Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/03/varatlan43.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/12/varatlan41.html
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )