„Az
életben nemcsak szerelem, de barátság is születhet első látásra.”
/Guillaume Musso/
Miután
elmeséltem a kis történetemet a srácoknak, kiléptem szobából, de nem tudtam,
mihez kezdjek.
Mindenképp
meg kellett keresnem Chaset és elmondani neki mindent arról, ami az én és az ő szívét is nyomta.
Azt
hittem, egy asztalon táncolva vagy épp lányok és sör közepette találom meg, de
hiába kutattam fel a házat, nem volt sehol. Hirtelen ötlettől vezérelve kiléptem az ajtón és nekiláttam
odakint keresni. Nem sokkal odébb, egy játszótéri padon találtam rá, könyökét
a térdén támasztva, fejét a lehajtva.
- Chase…
- kezdtem, de közbevágott.
- Most
nincs ehhez kedvem, Avery. – Hangja ridegen, távolságtartóan csengett. Avery. Szinte
sose hívott így.
-
Szeretném, ha beszélnénk – próbálkoztam tovább, egyre közelebb araszolva hozzá.
- Majd
beszélünk holnap vagy azután.
- Mért
nem beszélhetünk most? – makacskodtam.
-
Rengeteget ittam és még olyat találnék mondani, hogy többé egyáltalán nem
beszélünk – morogta színtelen hangon.
- Igazat?
– csuklott el a hangom.
- Nem,
nem igazat. Csak csúnyát. Nem vagyok ám mindig ilyen kedves – felelte gúnyosan, amitől kirázott a hideg.
- Hát,
képzeld, én se! Lehet, hogy én fogok úgy beszólni neked, hogy azt egy életre
megemlegeted – vettem fel a kesztyűt,
megeresztve egy aprócska poént, leereszkedve mellé a padra.
- Mégis
mid van neked ellenem? Mi okod lenne beszólni? – horkantott fel lesajnálóan.
- Mondjuk,
amiket néhány perccel ezelőtt vágtál a
fejemhez – vágtam rá.
- Talán
nem volt igazam? – emelte fel lassan a fejét és a szemembe nézett.
- De, sok
mindenben az volt – törtem meg a szemkontaktust, elkapva róla a tekintetem,
inkább a földet pásztáztam.
- Hát
persze.
- Nézd,
Chase. Igazad volt. Nem ismerlek titeket, hisz hat évet kihagytam az életetekből – pillantottam ismét rá. Szavaim hallattán szép,
ívelt arcán egy elkínzott rándulás suhant végig. – És nem keresek kifogásokat
arra, hol voltam mindezidáig vagy miért nem kerestelek titeket. De akkor sem
ismered a történetem. Te sem ismersz igazán.
- Sose
állítottam ennek ellenkezőjét. – Kezdtem megijedni a komoly Chase
tárgyilagos mondataitól.
- Figyelj.
Tisztázzuk ezt. Kérdezz bármit, én pedig válaszolok rá – ajánlottam, Chase
pedig úgy tűnt, szívesebben roskadna magába egyedül, de mégis belement a dologba.
- Miért
mentél el? – sóhajtott.
- Apám
állást kapott Franciaországban, de nekem nem szóltak róla. A szüleim a költözés
előtt egy héttel avattak be, mikor már mindent
elintéztek, kivettek a suliból és stb.
- Miért
nem szóltál nekünk?
- Nem
szerettem volna egy héten keresztül búcsúzkodni, az volt a tervem, utolsó nap
mondom el – hunytam le a szemem egy minutumra.
- De nem
mondtad – közölte Chase, kezei ökölbe szorultak.
- A
tervezett utazás napja előtti
reggel anyáék
közölték, hogy ma megyünk, előbbre hozták a járatot és egy óra múlva indulunk – remegett meg a hangom. – Ki akartam
szökni, de nagyon ügyeltek rá, hogy ne mehessek el, mert féltek tőle, hogy ti majd visszatartotok. Hogy
megmakacsolom magam és inkább a nagyszüleimmel élek.
- Ez is
egy lehetőség lett volna?
- Dehogy.
Sose engedték volna meg. De féltek, hogy kitalálok valamit. Mikor elmondták,
hogy elköltözünk, nem ellenkeztem. Nem szerettem volna elmenni innen és itt hagyni
titeket, de úgy voltam vele, hogy a családommal kell tartanom, hogy majd gyakran
idelátogatok meg ilyenek – magyaráztam.
- Sose
látogattál. Nem írtál. Nem hívtál. Sosem kerestél minket – fúrta tekintetét Chase
mélyen az enyémbe. Szemei szomorúan csillogtak, akárcsak az enyémek.
Előző rész:
Folytasd!!:))❤❤
VálaszTörlés