-
Szerintem fel kellene venned – biccentettem az asztalon heverő, folyamatosan rezgő telefonja felé.
- Az nem
volna illendő – rázta meg a
fejét, amivel kellemesen megmosolyogtatott.
- Meg
fogom tudni bocsátani – ígértem, mire kelletlenül ugyan, de a füléhez emelte a
készüléket.
- Tessék?
Ne aggódj, ott leszek időben – pillantott az órájára. – Még van harminc percem. Rendben.
- Hát, ez
kimerítő beszélgetésnek hangzott – jegyeztem meg szórakozottan.
- Ric
volt az. Interjúnk lesz a Rock Side magazinnak, a fiúk már oda is értek –
magyarázta Thel, fürgébb tempóra kapcsolva tömte magába a sültkrumplit.
- Még a
végén megfulladsz – próbáltam lassítani a tempóján, de hajthatatlan volt.
- Sietnem
kell.
- Jól
van. Ric jófejnek tűnik – tettem hozzá elmélázva.
- Az is.
Remek menedzser. Nagy szerencsénk van vele.
Arra
lettem figyelmes, hogy a párbeszédeink semmitmondóak. Nyilván, hisz nem is
ismerjük egymást, de mégis itt ültünk és épp együtt ebédeltünk.
- Mennem
kell – nyelte le az utolsó falatot Thel és feltápászkodott, fejébe nyomva
fekete sapkáját, felhúzva rá a kapucniját.
- Jó
interjúzást kívánok – pillantottam fel rá. Nem tudtam, mi mást mondhatnék.
- Esetleg
megadnád a számod? – vette elő a telefonját
és felém nyújtotta.
- A
számom? – hökkentem meg.
-
Szeretném visszakapni a pólómat – bólintott faarccal, nekem viszont mosolyogni
támadt kedvem.
- Azt
mondtad, nem kell neked – húztam össze a szemem.
-
Meggondoltam magam – nyomta gyakorlatilag a kezembe a mobilját.
- Most
úgy csinálok, mintha szívességet tennék neked – sóhajtottam, ráerősen elvéve a
telefont és bepötyögtem a számomat.
-
Valójában nem így van? – adta az értetlent.
-
Valójában te teszel nekem – vágtam rá zavartalanul.
- Oh,
igazán? – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában, miközben visszavette a
telefont.
- A
rocksztár, Thelonious Kit elkéri egy mezei rajongójának telefonszámát –
foglaltam össze röviden, mi is történt az előbb.
- Nos.
Vannak még csodák – kacsintott rám, aminek következtében persze hevesen
megdobbant a szívem.
- Az már
biztos.
- Majd
találkozunk – készült távozni.
- Hé! Én nem
kapom meg a te számodat? – adtam a felháborodottat.
- Félek,
ezt nem tehetem meg. Még a végén kiszivárogtatod – fintorgott, mire csak a
szememet forgattam.
- Előbb utóbb úgyis megtudom – céloztam arra, hogy elkérte az
enyémet, tehát írni vagy hívni fog.
- Honnan
veszed, hogy a saját számomról foglak keresni? – kérdezte. Ja, hogy ja.
Leesett. Nem arról fog.
- Azt
hiszem, nem gondolkoztam ezen eleget – ismertem el.
Még szép,
hogy nem arról fog. Esze ágában sincs megosztani a telefonszámát valakivel,
akit nem is ismer és ráadásul még a rajongója is. Ha én lennék Thel, én se
adnám meg magamnak a számom. Mármint Feyának, aki ez esetben Thel lenne. Na,
mindegy.
-
Mindenesetre, ha egy ismeretlen szám keres, számíts rá, hogy én vagyok –
búcsúzott, majd nem sokkal később eltűnt a szemem elől.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése