- Nincs kedved délután átjönni? - kaptam el Konrádot a folyosón.
- Miért? - kérdezte lassan, összehúzott szemekkel.
- Mert, mondjuk együtt járunk? - billentettem oldalra a fejem
szórakozottan.
- Úgy értem, miért pont most?
- Mi az, hogy most? - adtam az értetlent.
- Azóta nem hívtál át, hogy hazavittünk a kórházból és az ágyadon
alukáltunk - foglalta össze a történteket röviden Konrád.
- Azóta nem? Tényleg? - tettem a meglepettet.
- Aha. Egyszer sem - bólintott.
- Te hányszor hívtál át?
- Ez így nem egészen fair. Nekem megvan a magam oka - dugta zsebre
a kezeit.
- Mégis mi?
- Tutira félreértenéd - jelentette ki, mire felháborodva kapkodtam
a levegőt.
- Félre? Ugyan mit? Nekem nem
szokásom félreérteni semmit.
- Azt hinnéd, hogy hátsó
szándékaim vannak.
- Hátsó szándék? Mi van? Miről beszélsz? - Na, ezt tényleg nem értettem.
- Hogy - kezdte húzogatni a
szemöldökét, de ekkor leesett, miről is beszél, így fürgén a szájára tapasztottam a
tenyerem.
- Fejezd be - suttogtam
teljesen elvörösödve.
- Hmmfmm - felelte a kezem
alól, majd egy nyugodt mozdulattal megragadta a csuklóm és elhúzta az arca elől. - Tiszta piros lettél. Mi jár a fejedben,
Bokasérült lány?
- Neked mi jár a fejedben! - tört
ki belőlem azonnal.
- Azt kezdtem el mondani, hogy
biztos azt hinnéd, mosogatásra akarlak kényszeríteni a saját házamban. Vagy
portörlésre. Vagy, ami még rosszabb. Kipucolni az akváriumot - kapta a szája
elé a kezét.
- Van akváriumotok? - érdeklődtem kíváncsian.
- Aha. Sőt, ami mégjobb, még halaink is vannak.
- Biztos velük beszélgetsz egész
este - bólogattam megértően, mire Konrád elröhögte magát.
- Így igaz. Ők legalább meghívnak szerény hajlékukba - vetett rám egy jelentőségteljes pillantást.
- Szegényeknek nem sok
választásuk van, tekintve, hogy gyakorlatilag nálad laknak - vágtam vissza.
- Téged is kényszerítenem kéne?
- nézett fel a plafonra elgondolkodva Konrád.
- Meg ne próbáld.
- Egészen eddig, osztottam-szoroztam
és arra jutottam, hogy szégyellsz - közölte Konrád nagy lazán.
- Mi van? - hökkentem meg.
- A szüleid előtt. Szégyellsz engem. Ezért nem hívsz meg - vonta meg a vállát
hanyagul.
- Ez egyáltalán nem igaz! -
ellenkeztem rögvest. - Cseppet sem szégyellek!
- Jól van. Akkor jó. Egyébként
miért hívtál át ma? - váltott inkább témát és mosolyogva átölelte a derekam.
Egészen elvesztem a szemeiben.
- A szüleim csak este jönnek
haza - válaszoltam elmélázva, az ujjaimmal a hajába túrva.
- Látod? Megmondtam! - tolt el
magától és a hajába túrt. Egyszerre volt sértett és jól szórakozó is, mert jól
behúzott a csőbe.
- Tényleg nem erről van szó. Csak gondoltam lehetnék kettesben.
Sosem vagyunk ketten. Csak te meg én - magyaráztam lebiggyesztve az ajkam.
Kivételesen Konrád nem viccelte
el a dolgot, pedig lássuk be, ezen kijelentésem rengeteg kivetni valót
tartalmazott, de ő megemberelte magát és megfogta
a kezeim.
- Rendben. Átmegyek. Vili bával
lesz edzés után egy órás külön edzésem, de utána megyek is.
- Külön edzés? - ráncoltam a
homlokom.
- Aha. Megkértem, hogy szánjon
rám egy órát, mert van néhány dolog, amiben fejlődni szeretnék - döntötte homlokát az enyémnek.
- Okés.
Ekkor megszólalt az óra elejét
jelző csengő és mivel angolunk volt, más terembe, más irányba indultunk.
- Azért nem felejtem el, hogy
ismét meghívj úgy is, hogy otthon vannak a szüleid! - szólt még utánam Konrád,
mire vigyorogva fordultam meg.
- Csak ha te is.
- Szavadon foglak! - döntötte hátra a fejét
és hátat fordított nekem.
- Úgy legyen.
Előző rész:
Juj de rég volt már rész �� de szuper rész ez is a történetet is szeretem �� sőt imádom ���� mikor jön a kövi rész? ����
VálaszTörlés