- Mit motyogsz magadban? – lépett
mellém Keaton, tekintetét Wyattékre irányítva.
- Semmit - legyintettem, de nem
fordultam el.
- Ne sürgesd őket – tanácsolta vagy inkább parancsolta.
- Én aztán nem sürgetek semmit –
ellenkeztem rögvest.
- Majd kialakul a megfelelő pillanatban – mondta bölcsen, mire elröhögtem
magam.
- Te már csak tudod, igaz? –
ölelt át a derekát, mivel rájöttem, hogy megtehetem. Bárhol és bármikor.
- Még szép – érkezett a szerény
válasz.
- Most kellett volna valami
olyasmit mondanod, hogy „én is kivártam a megfelelő pillanatot” – mélyítettem el a hangom.
- Arra vágysz, hogy ilyeneket
mondjak? – nézett le rám szelíden.
- Nem – gondolkodtam el. – Fura
lenne. Nem igazán illik hozzád.
- Örülök, hogy így látod.
- Bár, most, hogy jobban belegondolok,
volt egy időszakod, amikor nagyon beszédes és szórakozott voltál. Ijesztő volt.
- Meghiszem azt.
- Hisztiztél meg unatkoztál –
ingattam a fejem hitetlenül.
- Néha nekem is muszáj kicsit
átlagemberként élni – jelentette ki halál lazán, miközben a bejárati ajtónk
felé indult.
Thomas már korábban bevitte az
összes cuccomat, Keatonét pedig a kerítéséhez tolta, holott Keat ellenkezett,
hogy hagyja csak ott, ahol van. Thomas nem végzett fél munkát.
- Teljesen megértem – iramodtam
utána. – Fárasztó lehet mindig tökéletesnek lenni.
- Csak annyira, mint végig
aludni egy autóutat – kontrázott pléhpofával.
- Igazából tetszik, hogy ez nem
változott – mutattam kettőnkre elégedetten.
- Nekem is.
- Baromira unnád magad
mellettem, ha nem feleselnék állandóan – húztam ki magam büszkén.
Időközben megérkeztünk az ajtó elé, Keaton pedig szembefordult velem.
- El kell ismernem, ez tényleg
így van – mosolygott rám, két keze közé fogva az arcom.
Lábujjhegyre álltam és
megcsókoltam.
- Bejössz? – kérdeztem két csók
között.
- Egy egész hetet együtt
töltöttünk. Legyél apukáddal – felelte, tenyerét a derekamra simítva.
- Igazad van – ismertem el. – Egyébként
te mondtál valamit Wyattnek?
- Ugyan miről, hercegnő? – simította az egyik tincsemet a fülem mögé.
- Hát, hogy történt e veled
valami izgalmas ebben az egy hétben – vigyorogtam huncutul.
- Nem történt semmi említésre
méltó – felelte komoly képpel.
- Szóval nem – értelmeztem a
válaszát elmerengve.
- Mi fiúk… - kezdte volna, de
közbevágtam.
- Tudom, tudom. Nem úgy működtök, mint mi lányok. Főleg te. Azt mondod csak el neki, amire rákérdez? –
ingattam a fejem nevetve.
- Sokszor tényleg így van – bólintott halványan mosolyogva, nekem meg nagyot dobbant a szívem, mert ismét őszinte volt hozzám. Nagyon jól esett és nagyra
értékeltem.
- Fogadni mernék, hogy Wyatt meghatározott
időközönként rákérdez, összejöttünk e!
- Ebben az egy hétben nem tette
– ingatta a fejét Keaton, kicsit közelebb húzva magához.
- Ezek szerint nem is tudják,
hogy együtt vagyunk? – merengtem.
- Együtt lennénk? – hajolt felém
Keat. – Azt hittem, ami New Yorkban történik, az ott is marad.
- Ó, igen? – nevettem, majd karomat
a nyaka köré fontam, Keaton pedig felszámolta a maradék távolságot közöttünk és
összefort az ajkunk.
Hali:) úgy láttam ebbe a részbe volt pár olyan rész, amit ha jól gondolom kicsit félreírtàl:) pl. "Öleltem át a derekAM, mivel rájöttem megtehetem..." vagy a màsik "sokszor tényleg így van- bolintottAM.." de nagyon jó lett <3
VálaszTörlésKöszönöm, hogy szóltál, ki is javítottam! Sajnos sokszor megesik az ilyen, mert a gondolataim két sorral előrébb járnak annál, amit éppen írok :D
TörlésÁááááááááá! Már alig vártam. :D Nagyon jó lett. Hamar folytasd!
VálaszTörlésIstenem... Beleszerettem Keatonbe ❤❤
VálaszTörlésKeaton😍😍 meg mindig szeretlek!!:))❤❤
VálaszTörlés