- Máris beviszem a kórházba! – közölte Baek halál lazán.
- Oké, erre tényleg semmi szükség – tartottam fel a kezem.
- Gyere – állított talpra Baekhyun és közölte a biztonsági őrrel,
hogy ő is velünk jön.
- Baek, be tudok menni egyedül – szorítottam meg egy
pillanatra a fiú karját.
- Elviszlek és kész, erről nem nyitok vitát – közölte ellentmondást nem tűrő hangon. Úgy voltam vele, eleget
ellenkeztem, ha már ilyen makacs, akkor kiélvezem
a társaságát. Egy ismeretlen nő jött be, átnyújtott Baeknek egy fekete baseballsapkát, egy napszemüveget, egy maszkot, ő
pedig hamar fel is vette mindet. Aztán átvette a nőtől a szett másik ugyanilyen három darabját és engem öltöztetett bele.
- Hát, ezekután tuti nem ismernek fel – dünnyögtem
szórakozottan.
A biztonsági őr kikísért minket hátul, egészen a egy hatalmas, fekete autóig, ahol aztán mind
a négyen bepattantunk. Elől ült a sofőr,
mögötte a biztiőr
és a doki, hátul pedig Baek és én. Nem volt semmi
tolongás, ugyanis mindenki a koncert arénában tartózkodott a fan meetingre
készülve. Vajon nem baj, hogy Baek nincs ott? De, nyilván baj. Azonban nem
mertem szóvá tenni, csak ültem csöndben és néha a kedvenc idolomra
pillantottam, aki a telefonját nyomkodta.
Hamar megérkeztünk a kórházba, ahol már a Park doktor
mutatta az utat a VIP részleg felé.
- Mehetünk ám az általános részre is – jegyeztem meg halkan,
mire Park doktor kérdően Baekre nézett, aki csak intett
egy nemet a fejével. Hát, jó. Mikor megérkeztünk a röntgen részhez, Park doktor utána járt a dolgoknak és közölte, hogy várnunk kell egy ici-picit.
- Rendben, köszönöm – bólintott Baek, majd intett nekem,
hogy üljünk le.
- Szóval – rakta el a telefonját és rám nézett. – EXO L*
vagy?
- Aha – nevettem el magamat.
- Nem tűnsz olyan tipikus fannak –
vakarta meg a tarkóját.
- Annyira nem vagyok tipikus. Csak szeretem a zenéteket meg
titeket. Ennyi – foglaltam össze röviden.
- Na, szép. Mi meg eltörtük a csuklód – nevetett fel
hitetlenkedve ingatva a fejét.
- Gyakorlatilag nem ti törtétek el – emlékeztettem.
- Gyakorlatilag én voltam.
- Állj már le ezzel! Nem tettél semmi rosszat! – tört ki belőlem,
mire kissé megilletődve nézett rám.
- De. Az én hibám. – Ez egyszerűen
reménytelen.
- Mondjuk, ez még mindig jobb – sóhajtottam. – Volt, aki azt
feltételezte, hogy direkt törtem el – pillantottam jelentőségteljesen a felettünk ácsorgó biztonsági őrre.
- Elnézést, hölgyem – hajolt meg, mire elnevettem magam.
- Ugyan, teljesen jogos volt. Megértem – legyintettem az ép
kezemmel.
- Nem én vagyok a biasod*, igaz? – kérdezte hirtelen Baek.
- Valójában, de. Te vagy – bólintottam egy aprót. – Miért?
- Olyan nyugodt vagy mellettem – mondta ki őszintén.
- Hidd el, itt belül – mutattam a mellkasomra – sikítozom
meg ugrálok.
- Akkor jó – mosolyodott el elégedetten, aztán megszólalt a
telefonja, ő pedig fürgén a füléhez emelte.
- Rendben, hyung*. Máris ott vagyok.
- Hív a kötelesség – értelmeztem a helyzetet.
- Ne haragudj. Most van a dedikálás, muszáj visszamennem –
pillantott rám bűnbánóan.
- Én aztán nem haragszom, te ragaszkodtál ahhoz, hogy
egyáltalán elgyere.
- Tehát, nem élvezted a társaságom?
- Ezt egy szóval sem mondtam! – vágtam rá.
- Írd bele a számod – nyújtotta át a telefont, én pedig
gondolkodás nélkül tettem, amit mondott. Mikor végeztem, átvette a telefont és
megcsörgetett. - Ez a számom, mentsd el.
- Rendben.
- Meg sem kérdeztem, hogy hívnak! – jutott az eszébe
hirtelen, gondolom, mikor nevet kellett írnia a szám mellé.
- Byun Se-Ryung.
*hyung - fiú mondja egy idősebb fiúnak, afféle báty megszólítás vagy tesó
*bias - a kedvenc tag a bandában
*EXO L - a rajongói klub neve
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése