2017. december 31., vasárnap

Szegedollé, karácsonyi különkiadás, 5.rész (vége)

December 22.

Reggel 10.00


Fáradtan és álmosan léptem ki a kolesz szobámból és nagyot ásítva zártam be magam után az ajtót. Igaz, már tíz óra volt, mégis úgy éreztem, mintha legalább reggel hat lett volna. Igaz, konkrétan akkor is felkeltem, mivel Naugh ígéretéhez híven bejött elköszönni, adott egy búcsúcsókot, suttogott valamit a fülembe, amire bevallom, nem igazán emlékszem, mert még eléggé félálomban voltam. Erre nem vagyok büszke, de reggel az volt az első dolgom, hogy sietve írtam neki egy gyors üzenetet. 

A lányok nagyjából egy órája jöttek be hozzám és köszöntek el, majd indultak ahhoz a vonathoz, amihez én is szerettem volna, csak nagyon giga mega bénán lekéstem. Tipikus. A kijárathoz érve beköszöntem a portás úrnak, Béla bácsinak, kellemes ünnepeket kívántam, majd kiléptem az épületből. Lefékeztem a bőröndömet és nyújtóztam egy hatalmasat, hozzá illően nyöszörögve is egy hatalmasat. 
- Hát ez rendkívül elegáns volt - jegyezte meg valaki mellőlem, mire ijedtemben egy kissé megugrottam. 
- Jó ég!
- Ennyire nem mondhattam meglepőt - ráncolta a homlokát Dodi értetlenül.
- Nem az a lényeg, hogy mit, hanem hogy hogyan - forgattam a szemem, kezemet a mellkasomra szorítva. 
- Ne haragudj. Nem állt szándékomban a frászt hozni rád - szabadkozott huncut mosollyal arcán.
- Persze, ezt majd pont elhiszem. Valószínűleg órák óta itt bujkálsz rám várva - ragadtam meg a bőröndöm fogantyúját.
- Aljas rágalom!
- Csak nem utazni készülsz? - pillantottam a sporttáskára a vállán.
- Nem, dehogy. csak sétáltatom a táskám - vonta meg a vállát hanyagul, amin persze a szememet forgattam.
- Ja, én is a bőröndöm. Jót tesz nekik a friss levegő meg a napfény. Gyorsabban nőnek - bólogattam hevesen, Dodi pedig felnevetett.
- Kár, hogy nem süt a nap - jegyezte meg az égre pillantva. A felhők ezt a kijelentését végszónak tekinthették, mert a következő pillanatban elkezdett esni a hó.
- A hó kifejezetten jót tesz nekik - eresztettem el a bőröndöm és kezeimet a magasba nyújtva élveztem a hóesést.
- Akkor utaztassuk a táskáinkat a vonat tetején - ajánlotta Dodi szórakozottan.
- Egy vonattal megyünk? - esett le nekem a dolog.
- Tekintve, hogy tegnap este vettem jegyet, hamarabb induló járatra esélyem sem volt - magyarázta.
- Aha, nekem se.
- Kolos mondta, hogy ezzel jössz te is. Mert lemaradtál - vigyorgott Dodi.
- Jól van, na. Megesik - fintorogtam, közben a hópelyhekkel játszadozva.
- Rád jellemző módon.
- Így igaz. Nem is én lennék, ha már a másik vonaton ülnék.
- Igen. AZ bizonyára megborítaná az egész világ működését - értett egyet Dodi.
- Van neked itt valami - nyúltam a táskámba és kivettem egy belőle egy kicsit meggyűrődött csomagolópapír takarta ajándékot és átnyújtottam Dodinak.
- Ajándékot kapok? - ámult el egy pillanatra.
- Így van.
- Azt hiszem, akkor te is megérdemelsz egyet - kereste elő a nekem szánt ajándékát.
- Boldog Karácsonyt, Adél!
- Boldog Karácsonyt, Dodi!
Egyszerre kezdtük bontogatni, majd szinte ugyanabban a pillanatban felröhögtünk.
- Nem hiszem el!
- Ugyanolyan ajándékot vettünk - vizslattam a rénszarvas sapkát remekül mulatva. Annyi különbség volt, hogy az enyém piros, az övé pedig kék volt, mind a kettőn fehér mintával. Lekaptam az addig viselt sapkám, ő pedig hátratolta a kapucniját és feltettük a sapkákat.
- Nincs Karácsony borzalmasan elegáns rénszarvasos sapka nélkül - nevettem, majd előhalásztam a telefonomat és egy képre invitáltam Dodit.
- Számból vetted ki a szót - lépett mellém, majd mindketten felnéztünk a kamerába és mosolyogtunk. Miután elkészült a kép, megrezdült a telefon a kezemben, én pedig megnyitottam Naugh üzenetét.
Naugh üzenete: Gondolom, nem sokra emlékszel abból, amit reggel mondtam.
Adél üzenete: Ez nem igaz!
Naugh üzenete: A biztonság kedvéért azért elismételném.
Adél üzenete: Tégy, ahogy szeretnél.
Naugh üzenete: Boldog Karácsonyt, Snádél! Vigyázz magadra hazafelé, este hívlak.
Elmosolyodtam.
Adél üzenete: Neked is Boldog Karácsonyt! Vigyázni fogok, te is vigyázz!
Mosolyogva tettem el a telefonom.
- Lassan indulnunk kéne az állomásra - jegyezte meg Dodi.
- Persze, nehogy lekéssük ezt a vonatot is - értettem egyet, de a gondolataim Naugh irányába kalandoztak. Szerelmes voltam. És úgy éreztem, ez a legboldogabb karácsonyom.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése