- Mióta vagy itt? - nyögtem ki nagy nehezen, lecsúsztatva a
nyakamra a fejhallgatómat.
- Elég rég ahhoz, hogy tudjam, engem hallgatsz tanulás
közben - mosolyodott el ravaszul.
- Nincs valami sok szám a telefonomon - hebegtem
magyarázkodva.
- Akkor még inkább nagy szó köztük lenni.
- Úgy értem, csak elindítottam a listát. – Bár tudnám, minek
magyarázkodom ennyire!
- Megtisztelő, hogy minket hallgatsz - kacsintott rám
Minket. A jelek szerint Seok még nem hagyta annyiban ezt a
bandafeloszlás dolgot.
- Miért nem szóltál, hogy itt vagy? - váltottam témát
meghökkentem.
- Összefutottam lent a barátnőddel. Azt mondta, ne
merjelek zavarni, miközben tanulsz - vonta meg
a vállát.
- Megfenyegetett? - húztam össze a szemem.
- Végighúzta a torkán az ujját és közölte, hogy nekem annyi,
ha hozzád merek szólni - kuncogott remekül szórakozva.
- Hát, ez jellemző rá - gondoltam szeretettel a barátnőmre,
aki bár nem tanult valami nagy lelkesedéssel, mindig szem előtt tartotta az én érdekeimet és komolyan vette, tiszteletben tartotta a tanulási
módszereimet.
- Szóval, ilyen megszállottan tanulsz? - bökött a
jegyzeteimre, mire a folyosó morajlani kezdett.
- Fontosnak tartom az egyetemet - szegtem előre
az államat.
- Nagyon helyes - bólintott.
- Nem is tudtam, hogy te is itt tanultál - pillantottam rá
kíváncsian.
- Hát igen, nem vertem nagy dobra a dolgot. Meg amíg itt
voltam, nem ismert senki. Aztán debütáltunk és diplomázni sem maradt időm
- mesélte beavatva a részletekbe.
- Hihetetlen - ingattam a fejem eltöprengve.
- Nem az. Én is csak egy ember vagyok - nevette el magát.
- Nem így értettem - pontosítottam sietve. - Az a
hihetetlen, hogy pont itt.
- Akkoriban itt éltem, Amerikában - vonta meg a vállát.
- Úgy tűnsz, mint aki ki van békülve azzal, hogy ismét ide
jár - vetettem fel az elképzelésemet.
- Valójába örülök is neki - vallotta be.
- Tényleg? - kaptam fel a fejem.
- Igen. Mindig is szerettem volna befejezni az egyetemet, de
képtelen lettem volna rá, ha nincs ez a kis malőr. Egyszerűen
nem tudtam rá időt szakítani - magyarázta, majd
a falnak döntötte a fejét és rám nézett. - Valamit valamiért.
- Ha választhattál volna... - kezdtem, utánozva a
mozdulatát, de közbeszólt.
- Nem áldoztam volna fel a bandát. Semmiképp sem - fúrta
tekintetét mélyen az enyémbe, milyen egy lánycsapat nagy hurrogással kifejezte
nem tetszését.
Seok feléjük pillantott és mosolyogva az szája elé emelte a
mutatóujját, jelezve, hogy halkabban hőbörögjenek. Miután kacsintott is, a lányoknak
nem is kellett több, ujjongva élvezkedtek
a néhány másodpercnyi figyelemben.
Jó tudni, hogy Seok még mindig szereti a bandát és megtenne
értük akármit. talán nem is igazak a pletykák, a fene tudja, mi történik itt.
Kár, hogy nem volt merszem megkérdezni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése