2017. december 2., szombat

Randiztam egy sztárral, 6.rész

- Mióta vagy itt? - nyögtem ki nagy nehezen, lecsúsztatva a nyakamra a fejhallgatómat.
- Elég rég ahhoz, hogy tudjam, engem hallgatsz tanulás közben - mosolyodott el ravaszul.
- Nincs valami sok szám a telefonomon - hebegtem magyarázkodva.
- Akkor még inkább nagy szó köztük lenni.
- Úgy értem, csak elindítottam a listát. – Bár tudnám, minek magyarázkodom ennyire!
- Megtisztelő, hogy minket hallgatsz - kacsintott rám
Minket. A jelek szerint Seok még nem hagyta annyiban ezt a bandafeloszlás dolgot.
- Miért nem szóltál, hogy itt vagy? - váltottam témát meghökkentem.
- Összefutottam lent a barátnőddel. Azt mondta, ne merjelek zavarni, miközben tanulsz - vonta meg a vállát.
- Megfenyegetett? - húztam össze a szemem.
- Végighúzta a torkán az ujját és közölte, hogy nekem annyi, ha hozzád merek szólni - kuncogott remekül szórakozva.
- Hát, ez jellemző rá - gondoltam szeretettel a barátnőmre, aki bár nem tanult valami nagy lelkesedéssel, mindig szem előtt tartotta az én érdekeimet és komolyan vette, tiszteletben tartotta a tanulási módszereimet. 
- Szóval, ilyen megszállottan tanulsz? - bökött a jegyzeteimre, mire a folyosó morajlani kezdett.
- Fontosnak tartom az egyetemet - szegtem előre az államat.
- Nagyon helyes - bólintott.
- Nem is tudtam, hogy te is itt tanultál - pillantottam rá kíváncsian.
- Hát igen, nem vertem nagy dobra a dolgot. Meg amíg itt voltam, nem ismert senki. Aztán debütáltunk és diplomázni sem maradt időm - mesélte beavatva a részletekbe.
- Hihetetlen - ingattam a fejem eltöprengve.
- Nem az. Én is csak egy ember vagyok - nevette el magát.
- Nem így értettem - pontosítottam sietve. - Az a hihetetlen, hogy pont itt.
- Akkoriban itt éltem, Amerikában - vonta meg a vállát.
- Úgy tűnsz, mint aki ki van békülve azzal, hogy ismét ide jár - vetettem fel az elképzelésemet.
- Valójába örülök is neki - vallotta be.
- Tényleg? - kaptam fel a fejem.
- Igen. Mindig is szerettem volna befejezni az egyetemet, de képtelen lettem volna rá, ha nincs ez a kis malőr. Egyszerűen nem tudtam rá időt szakítani - magyarázta, majd a falnak döntötte a fejét és rám nézett. - Valamit valamiért.
- Ha választhattál volna... - kezdtem, utánozva a mozdulatát, de közbeszólt.
- Nem áldoztam volna fel a bandát. Semmiképp sem - fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, milyen egy lánycsapat nagy hurrogással kifejezte nem tetszését. 
Seok feléjük pillantott és mosolyogva az szája elé emelte a mutatóujját, jelezve, hogy halkabban hőbörögjenek. Miután kacsintott is, a lányoknak nem is kellett több, ujjongva élvezkedtek a néhány másodpercnyi figyelemben.
Jó tudni, hogy Seok még mindig szereti a bandát és megtenne értük akármit. talán nem is igazak a pletykák, a fene tudja, mi történik itt. Kár, hogy nem volt merszem megkérdezni.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése