Hunter
„Mellkasom
mélyében vasmarok szorítgatta csupasz szívemet. A féltékenység. Rühelltem ezt
az érzést.”
/Vavyvan
Fable/
Nem
tudom, mi van velem, de kezd nagyon idegesíteni. Baromira nem tetszett, hogy
Chase Avery előtt rámutatott, mennyi barátnőm is volt az évek során. Nem
akartam, hogy megtudja, milyen ember lett belőlem.
Nem akartam, hogy undorodjon tőlem
vagy ilyesmi.
Ave
amióta csak megjött, állandóan Chase pártjára állt és ez veszettül bökte a csőrömet,
kezdett eluralkodni rajtam a mérhetetlen
birtoklási vágy. Gyerekesen mérhetetlen. Az
én legjobb barátom volt hat éve, mikor elment. Hozzám állt a legközelebb.
Köztünk volt valami. Nevetséges, hogy Chasere vagyok féltékeny. Egyszerűen röhejes vagyok.
Egy
pillanat erejéig Shanica felé indultam, hogy elfeledjem a gondjaim, de aztán
beugrott, hogy pont azt szeretném elkerülni, hogy Avery megtudja, így oldom meg
a problémáim. Így hát Shanica meg egy kicsit a saját meglepetésemre is éles
kanyart vettem és inkább az erkély felé indultam. Sörrel a kezemben
kiléptem és rámordultam a nagyban egymást faló párocskára, akik ennek
következtében jobbnak látták bent folytatni a dolgot.
A
korlátra könyököltem és lebámultam az udvarra.
- Mi
jót csinálsz? Ugye nem arra készülsz, hogy leugorj? – hallottam meg a hátam
mögül a legédesebb hangot a világon. Lehunytam a szemem és vettem egy mély
lélegzetet. Megcsapott az illata.
- Minek
ugranék le? Simán talpra esek – néztem le ismét, megállapítva, hogy alig néhány
méter az egész.
-
Mindig is rajongtál az izgalmas dolgokért – mosolyodott el huncutul Ave.
Tekintetem gyorsan végigfutattam rajta, kipirult arcán és rövid szoknyáján.
Tényleg vonzottak az izgalmas dolgok.
- Nem
tagadom – feleltem kissé rekedten.
- Miért
rohantál el? Rosszat mondtam? – pislogott hatalmasokat.
- Nem,
dehogy – szakítottam el tekintetem az ajkairól és belekortyoltam a sörömbe.
- Csak
mert nem állt szándékomban rosszat mondani – folytatta. – Nem szeretem, ha
veszekedtek.
- Ave –
lágyult el a tekintetem. – Fiúk vagyunk. A fiúk néha összeszólalkoznak. Chase
talán zokogni kezdett, mert megbántottam?
- Te
viszont elrohantál – mutatott rá a lényegre.
- Nem
volt kedvem vitázni – vontam meg a vállam.
- A
fiúk nagyon aranyosak! Kicsit úgy érzem magam, mint régen. A személyiségetek
nem sokat változott. Csak… felnőttetek –
merengett a lenti tömeget bámulva.
- Hát
igen – nyugtáztam a szavait.
Láttam
rajta, hogy mondani készül valamit, de végül mégsem tette. Csak bámulta alattunk
az embereket szótlanul.
- Mi
az? – kérdezte egyszercsak, mikor észrevette, hogy őt figyelem.
-
Hiányoztál nekik.
- De? –
harapott rá az alsó ajkára aggodalmasan, mintha nem fejeztem volna be a mondandóm.
Igaza volt. Nem ez volt a teljes igazság.
- De
nem annyira, mint nekem – fújtam ki hosszan a levegőt.
-
Hunter… - kezdte volna, de nem bírtam meghallgatni a reakcióját.
Kezem a
tarkójára csúsztattam és magamhoz húztam a fejét, ajkamat az övére nyomva.
Áááááááááá! Ugye most már összejönnek?
VálaszTörlésKi tudja... :D
TörlésAztaa!! Imádom Huntert!! Légyszi legyen sűrűbben rész ��❤
VálaszTörlésIgenis, igyekezni fogok! Igazad van, túl ritkán van rész :(
Törlés❤❤❤❤❤❤❤ remélem ez mindent kifejez számodra... 😍 várom a következőt! ❤❤❤
VálaszTörlés<3 <3 <3 Köszönöm!
TörlésAhhh Hunter😍😍😍😍 Folytasd Gyorsan!😍😍😍😍😍😍
VálaszTörlésHamarosan hozom a folytatást! <3
TörlésVáá! Gyorsan folytasd lécci Betti! ❤❤❤❤
VálaszTörlés