Avery
„Vannak
hegek, amelyek sosem tűnnek
el. De most, itt, ebben a pillanatban, úgy érzem, egyetlen heg sincs rajtam.”
/Nina Laurin/
- Mi
van? – nevetett harsányan Hunter a fotelemben ülve. Azóta nem láttam ilyen
fesztelenül nevetni, hogy visszatértem, most pedig itt trónolt a szobámban. És
nevetett.
- Pedig
nem vicc – ráztam a fejem jól mulatva. - Il pleut comme vache qui pisse –
ismétlem meg.
-
Szóval, Franciaországban úgy esik az eső,
ahogyan a tehén pisil
– szórakozott Hunter továbbra is a mondáson.
- De
csak bizonyos esetekben – tartom fel az ujjam komoly arccal.
-
Hogyne. Ha csak csepeg az eső, akkor
nyilván nem – bólogatott, amolyan „mindent értek” képpel.
-
Látom, egészen belejöttél – mosolyogtam elégedetten.
Mióta
beállított és elmondta, hogy hiányoztam neki, úgy éreztem magam, mintha a
fellegekben járnék. Valójában eddig is jól sejtettem, hogy így érez, hiszen ez
a nem törődöm színjátéka elég átlátszónak bizonyult. Mégis most, hogy
elismerte, rettentően megérintett. Szinte éreztem, ahogyan egy láthatatlan
kéz leemeli azt a bizonyos követ a szívemről.
- Mikor
indulunk? – kíváncsiskodtam.
-
Ennyire szeretnél bulizni? – szaladt fel a szemöldöke.
-
Nagyon sokáig voltam távol, Hunter – néztem mélyen a szemébe. – Minden percét
ki akarom élvezni, mikor veletek lehetek.
-
Menjünk – bólintott a telefonjának kijelzőjére pillantva. Az eszköz
folyamatosan rezgett a kezében. Chase hív. Beau hív. Jace hív. – Úgy fest, a
srácok nem akarják, hogy kisajátítsalak.
Jólesően felnevettem.
- Hát
itt vagy, Avy! – kapott el Chase abban a pillanatban, hogy Hunterrel beléptünk
a buli ajtaján.
- Gyere,
Ambs. Szerzünk neked egy italt – ragadott meg a másik oldalról Jace, majd
elvonszoltak a konyha irányába.
Még
visszapillantottam Hunterre, aki épp Beauval nevetett össze valamin.
- Nem
is tudom, adhatunk e valami alkoholt a kicsi Avynek – töprengett egy
söröspohárral a kezében Chase.
-
Megjegyezném, hogy már betöltöttem a 18-at – fintorogtam, mire elnevették
magunkat.
- A mi
szemünkben, mindig kislány maradsz – kacsintott rám gonoszul Jace.
-
Egyébként, ha jól emlékszem, Chase, te még alaposan tizenhét vagy –
pillantottam a megszólítottra, aki ártatlan képpel meredt vissza rám.
- Miről beszélsz,
Avy? Hát nem emlékszel a szülinapomra? – pislogott
értetlent tettetve.
- Ó,
dehogynem. Nagyon jól emlékszem, hogy két hónappal fiatalabb vagy nálam –
bólogattam elégedetten, mellettem Jace jót derült a jeleneten.
- Jaj,
ugyan már! Mit számít már az az egy hónap? – feleselt Chase, mint egy rossz
kisgyerek.
- Csak
ennyit – vettem el a poharat a kezéből egy
színpadias mozdulat kíséretében.
-
Anélkül is jófej vagyok – törődött végül bele Chase, mondván,
hogy majd lop magának másikat, ha nem figyelek.
- Ave! –
került elő valahonnan Cam és
ismételten felkapott, hogy megforgasson.
-
Cameron Blake – csapkodtam meg a vállát, hogy letegyen. – Igazán felhagyhatnál
ezzel az emelgetéssel – kuncogtam.
- Ja,
Blake. Kis híján kilátszott Avy bugyija – bólogatott hevesen Chase.
- Csak
az álmaidban, Lewis! – vágott vissza Cam vigyorogva.
- Már
megint mi van a kezedben, Chase? – ripakodtam rá szórakozottan, merthogy újfent
iszogatni kezdett.
- Csak
almalé – válaszolta rögvest Chase, a biztonság kedvéért hátrébb lépve egyet.
-
Milyen engedetlen vagy – ingattam a fejem, igyekezve szigorú pillantással
díjazni a tettét.
- Miért
nem hívsz már Chasynek? – biggyesztette le a száját szomorúan. – Régen mi
voltunk Avy és Chasy.
- Ez is
csak a te fejedben történt meg, Lewis – paskolta meg Chase hátát Cam.
- A
fenéket! Mondd meg nekik, Avy!
- Chasy
nem hazudik. A Chavy újra él – tartottam fel az öklöm és minden igyekezettem
azon voltam, nehogy elröhögjem magam.
- Éljen
a Chavy! – utánozta a mozdulatom Chase és összeöklöztünk a levegőben.
Legjobb! <3
VálaszTörlés