Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Egy nap, majd talán..., 29.rész VÉGE

2017. augusztus 5., szombat

Hat hónappal később

- Még ezt írja alá - tolta elém a tanulmányi irodás nő az utolsó papírt.

- Parancsoljon - firkantottam alá.

- Meg is vagyunk. Üdvözlöm a Williamsen - villantott rám egy fürge mosolyt.

- Köszönöm - álltam fel és kiindultam a szobából. Az folyosón megrezdült a telefonom.

Lu üzenete: Itt vagyok a suli előtt.

Jenny üzenete: Egy perc és ott leszek én is.

Nagy vigyorok közepette lesiettem a lépcsőn, át az előtéren, ki az ajtón.

Louis valóban ott volt, autójának támaszkodva várt rám.

- Szia! - szaladtam hozzá és megcsókoltam. Karjait a derekam köré fonta, én pedig átöleltem a nyakát.

- Szia - suttogta két csók között.

- Korán érkeztél - mosolyogtam.

- Siettem, ahogy tudtam - vont vállat, nyomva egy puszit az arcomra. - Sikerült beiratkozni?

- Persze! - vidultam.

- Akkor menjünk. David meg Lola már várnak - nyitotta ki nekem az ajtót, így hát be is csüccsentem.

Louis átsétált a másik oldalra, majd elfoglalta helyét a volán mögött.

Az első piros lámpánál jobbjával elengedte a váltót és összefűzte ujjainkat. Fejét a támlának döntve felém fordult.

- Hiányoztál - fúrta tekintetét mélyen az enyémbe.

- Csak egy hetet voltunk távol - vigyorogtam.

- És akkor nem is hiányozhattál? - engedte el a kezem és megnyomta a gázt. A rádióban elindult a Coldplay Sky full of stars című dala.

- Dehogynem - bólogattam. - Te is hiányoztál nekem.

- Na, azért - nyugtázta elégedetten Louis.

A következő sarkon befordultunk, egy két háztömbbel később pedig leparkoltunk a gyorsétterem előtt.

Kéz a kézben sétáltunk be az étterembe, ahol Lola vad integetésének hála rögtön megtaláltuk a barátainkat.

- Hello, szobatárs - vigyorogtam Lolára, miközben bemásztam a boksz belső ülésére.

- Hello, szobatárs - üdvözölt hasonló méretű mosollyal az arcán Lola, közben Louis helyet foglalt mellettem.

- Szia, Jenny! - köszönt David is.

- Szia, nem szobatárs David - integettem neki, mire a fejét rázva elnevette magát.

- Beiratkoztál? - érdeklődött izgatottan Lola.

- Természetesen!

- Mostmár hivatalosan is mindhárman a Williams Egyetem tiszteletbeli hallgatói vagyunk - örvendezett.

- Elég gáz, hogy engem mindenből kihagytok - szúrta közbe David, mire Lola egy cuppanós puszit nyomott az arcára.

- A te lelkeden szárad, bébi. Jelentkeztél volna ide - húzta barátja agyát Lola.

Louis elnevette magát, majd hozzám hajolt. Orrát a nyakamba fúrta, keze az enyémet kereste az asztal alatt.

- Nehogy már az én hibám legyen. Jöhettél volna te velem, bébi - vágott vissza David szórakozottan.

- Nagyon finom az illatod - súgta Louis.

- Mindig ilyen az illatom - pirultam el, miközben Lola és David ránk sem hederítve a rájuk oly jellemző módon vitatkoztak.

- Mindig nagyon jó az illatod - helyesbített Louis, mire elnevettem magam és megszorítottam a kezét. Visszaszorított.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek - emelte fel a fejét mosolyogva.

- Örülök, hogy ezt is tisztáztuk - csillant fel a szemem huncutul.

- Nem megmondtam, Jenny? Hogy egy nap, majd talán mindenre fény derül?