2017. január 30., hétfő

Kosársuli, karácsonyi különkiadás, 3.rész (31.rész)

December 12., Péntek

Konrád üzenete: Ébren vagy még, bokasérült lány?
Rezdült meg a telefonom a sötétben hajnali fél egykor.
Luca üzenete: Aha.
Írtam vissza fürgén minimalizálva a fényer
őt.
Konrád üzenete: Akkor öltözz melegen, és gyere ki.
Luca üzenete: Hol vagy?
Konrád üzenete: A ház el
őtt, a lépcsőn.
Érkezett a válasz, mire rögtön felpattantam és óvatosan kimásztam Csenge és Eszti közül.
- Hova-hova? - suttogott Csenge érdekl
ődve.
- Konrád hívott - tartottam felé a telefont, gyorsan átfutotta a sorokat, majd bólintott.
- Fedezlek, ha kell.
- Köszi - súgtam, majd felkapva a kabátom, kiosontam.
Konrád tényleg a lépcs
őn üldögélt, fekete farmerben, sötétkék kabátban és sapkában. Kezeit a zsebébe süllyesztette, lábait előre nyújtva várakozott.
- Szia - léptem mellé, mire felnézett.
- Szia - mosolyodott el, aztán felállt, kivett a feneke alól egy párnát és lerakta elém.
- Köszi - foglaltam helyet mellette dideregve.
- Fázol?
- Egy kicsit - vallottam be, ugyanis a kabát alatt nem sok réteget viseltem.
- Mondtam, hogy öltözz fel rendesen - ingatta a fejét Konrád kibújva kabátjából és a hátamra terítve azt.
- Ne! Így te fogsz fázni - ellenkeztem hevesen, de persze leállított.
- Én felöltöztem rendesen - mutatta meg a rétegeit. Egy sötét kapucnis pulcsiban volt, alatta két hosszúujjúval, pólóval és atlétával.
- Köszi - hálálkodtam, mert máris meleget éreztem.
Konrád lekapta sapkáját és a fejemre húzta, és helyette felvette a kapucniját.
- Szívesen.
- Ez a tied - rántottam hirtelen el
ő a kis csomagot a kabátom zsebéből, amit még a szobában tettem bele.
- Csaknem? - szaladt fel a szemöldöke, majd finoman elmosolyodott.
- Boldog Karácsonyt! - mondtam hülyén feltartva a hüvelykujjaim, Konrad pedig nevetve elvette az ajándékomat.
- Köszönöm - kezdte bontogatni. A csomagban egy telefontokot talált, fekete alapszínnel, rajta egy elmosódott amerikai zászlóval és egy sötét, amolyan NBA lógó jelleg
ű éppen dobó figurával.
- Ha nem tetszik, mondd meg nyugodtan - hajtottam le a fejemet pironkodva.
- Ez valami célzás lenne? - forgatta a tokot komoly fejjel, mire elröhögtem magam.
- Dehogy!
- Amerikába akarsz küldeni? Ez az egész a kis vitánk miatt van? - folytatta hüledezve.
- Jaj, hagyd már abba - böktem meg a vállammal a vállát, Konrád pedig el
őszedte a telefonját, és rápattintotta a tokot a hátuljára.
- Nagyon tetszik - állapította meg. - Férfias.
- Örülök neki - bólintottam.
Konrád egy ideig még vizslatta a telefont meg a tokját, végül pedig a zsebébe rakta a kezeivel együtt.
A mozdulata következtében nem tudtam, mit csináljak, így fázó kezeimet Konrád rajtam terül
ő kabátjának zsebébe süllyesztettem.
Azonban az egyik zseb nem volt üres, egy kis dobozkát találtam benne.
- Hát ez? - kaptam el
ő kíváncsian, Konrád viszont csak vállat vont. Finoman felnyitottam a doboz tetejét. Benne egy gyönyörű ezüst színű karkötő lapult, rajta egy kosárlabda alakú medállal.
Konrád kivette a dobozból az ékszert, egy kicsit felt
űrte ruháim ujját, majd összekapcsolta a csuklómon a karkötőt. 
- Erre ment ki az egész? Ezért adtad nekem lovagiasan a kabátod? – ingattam a fejemet hitetlenül.
- Sejtettem, hogy a dolgok így alakulnak majd – csettintett a nyelvével, mire elfintorodtam.
- Sejtetted, mi? – ismételtem meg nevetve.
- Boldog Karácsonyt, Bokasérült lány! - nézett mélyen a szemembe.
- Boldog Karácsonyt, Kés
ő
srác! - mosolyodtam el, Konrád pedig hozzám hajolt, száját az enyémre tapasztva.


2 megjegyzés :