2016. október 26., szerda

Kosársuli, 24.rész

- Szóval, döntöttél – ismételtem meg Konrád kijelentését.
- Igen – bólintott, miközben ismét megindult.
- És hallhatom? – érdeklődtem halkan, erőtlenül. Nem akartam ennyire gyengének is kiszolgáltatottnak látszani előtte, de nem tudtam úrrá lenni a szomorúságomon és csalódottságomon.
- Mit gondolsz, miért jöttem ide? – mosolygott rám sokatmondóan.
- Ezt akkor igennek veszem – préseltem ki magamból ezt a néhány szócskát.
- Helyes – biccentett.
Lehajtott fejjel, a cipőm orrát vizslatva haladtam Konrád mellett. Szótlanul buszoztunk, metróztunk, meg miegymás. Mikor már a suli felé haladtunk, Konrád egyszer csak megragadta a kezemet, ujjait az enyémekre kulcsolta és elhúzott egy másik irányba.
Inkább meg sem tudakoltam, hogy hova visz, csak hagytam, hogy vezessen.
A kosárpályán lyukadtunk ki, ahova már egyszer elhozott.
Konrád leültetett egy padra, majd elengedve a kezemet, ő is helyet foglalt velem szemben.
- Most akkor elmondod, hogy mire jutottál, vagy csak azt akarod elérni, hogy együtt késsünk el? – vontam fel a szemöldököm. A megjegyzésemet persze Konrád sem tudta mosolygás nélkül hagyni.
- Is-is – kacsintott rám játékosan, aminek következtében egy hangyányit javult a kedélyállapotom.
- Meddig húzod még ez időt? – néztem rá várakozásteljesen.
- Talán izgulsz? – fúrta tekintetét mélyen az enyémbe.
- Hogy a fenébe ne izgulnék? – fakadtam ki, talán egy csöppet hisztérikusan.
- Nyugi, bokasérült lány – tette fel védekezésképpen a kezeit Konrád. – Mitől félsz inkább, hogy elmegyek vagy, hogy itt maradok? – vonta fel a szemöldökét játékosan.
- Hogy itt maradsz – fintorogtam, arra a pár pillanat erejéig még poénkodva.
- Ez nem túl kedves azzal a sráccal szemben, aki heteken át kísérgetett mindenfele – fényezte magát Konrád nagyképűen.
- Sose kértem, hogy ezt tedd – szakadt ki belőlem hirtelen.
- Így igaz – bólintott elkomorodva. – Sőt, mi több, még határozottan ellenkeztél is – emlékeztetett nosztalgikusan.
- Ez is igaz – sütöttem le a szemem, némileg elszégyelve magamat, amiért így ráripakodtam.
- Én azért élveztem – biztosított, de már nem is figyeltem rá, az agyam egészen máson pörgött, a gondolataim már régen máshol jártak.
- Bökd már ki, hogy döntöttél! – vesztettem el végleg a béketűrésemet, aminek következtében Konrád megrökönyödve bámult vissza rám.
- Itt maradok – vágta rá azonnal, olyan fejjel, mint aki annyira megijedt, hogy jobbnak látja mihamarabb válaszolni.
- Na, tessék. Nehéz volt kinyögni?- sóhajtottam fáradtan. – Várj. Mi van? Hogy itt maradsz? Ez komoly??
- Hát szoktam én viccelni? – húzta laza félmosolyra a száját Konrád.
- Igen, szoktál! Tényleg nem mész el? – néztem rá reményteljesen.
- Tényleg nem – felelte Konrád.
Már egymással szemben álltunk, jó két méter lehetett közöttünk.
- Miért nem? – kérdeztem rá azonnal az okra.
- Egy, - lépett egyet felém Konrád – úgy érzem, túl fiatal vagyok még ehhez, itt hagyni a családom, a barátaim, mindezt tizenhat évesen.
- Logikus – helyeseltem kábán.
- Kettő, - lépett ismét felém egyet Konrád – ha már ilyen fiatalon megtaláltak, talán felkeresnek akkor is, mikor majd leérettségiztem. Ha pedig mégsem, akkor így volt megírva.
- Biztosan megkeresnek majd – bólogattam, tekintetemmel Konrád arcát pásztázva.
- És három, - ért közvetlen elém egy újabb lépéssel – vannak itt még lezáratlan dolgaim.
- Lezáratlan dolgok – ismételtem bambán, teljesen elmerülve abban a gyönyörű szempárban.
- Bizony – bólintott Konrád, miközben ujjait finoman rákulcsolta az enyéimre.
- Hiba volna, lezáratlan dolgokat hátrahagyva elhagyni az országot – bölcselkedtem, de közben fogalmam nem volt, miről is beszélek, annyira lekötött Konrád finom érintése, átható tekintete, szép ajkai, és az egekbe érő pulzusom.
- Valóban hiba volna – értett egyet.
Konrád már annyira közel volt, hogy az orrunk kis híján összeért. Egy halk sóhajtás közepette lehunytam a szemem, és belélegeztem az illatát. Hallottam, ahogyan ő is vesz ez egy nagy levegőt, leheletét a számon éreztem. Aztán pedig csak vártam.

Bejegyezte: dátum:

9 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )