2016. szeptember 30., péntek

Szegedollé, 26.rész

Már egy egész hét telt el a játék letelte óta, azóta a nagy balhés ofő óra óta. A legtöbben megbékéltek egymással és a kialakult helyzetekkel. A leginkább az segített mindenkin, hogy már nem kellett azt a bizonyos szerepet játszani, eltölteni időt azokkal, akikkel nem akartunk.
Naugh és én azonban azóta sem szóltunk egymáshoz, sőt még a szemkontaktust is sikeresen elkerültük. Persze, én titokban figyeltem őt, de ez már csupán részletkérdés.
- Jössz ebédelni, Dél? – kopogott az ajtómon Dodi.
- Máris – kaptam fel a telefonomat, és már kint is voltam a folyosón.
- Rántott gomba nap van – nyújtotta jobbját vigyorogva Dodi.
- Hála az égnek – karoltam bele játékosan. – Honnan tudod?
- Megbeszéltem év elején a konyhásnénivel, hogy egy nappal előbb értesítsen, ha rántott gomba várható – kacsintott rám huncutul, mire persze azonnal felnevettem.
- Ezt el is tudom hinni – bólogattam, már jól ismerve Dodit, aki bármire képes.
- Reméljük, nem krumplipürével adják – sandított rám féloldalasan Dodi.
- Pfuj – helyeseltem nevetve.
- Sziasztok, csajok! – pattantam a barátnőim mellé a sor végén.
- Szia! – köszöntött boldogan Evi, majd megölelt.
- Találkoztunk már ma – nevettem értetlenül, de azért igenis jól esett az az ölelés.
- Rántott gomba nap van – bökött az említett étel irányába Eni, és vetett rám egy sokatmondó pillantást.
- Tudom – vigyorogtam. – Éljen!
Miután mind rendeltünk, a szokásos asztalunk felé vettük az irányt, és helyet is foglaltunk. Szerencsére Naugh és én az asztal két felén ültünk, így nem nagyon kerülhettünk összetűzésbe.
- Neked miért van ennyi gombád? – ámultam, mikor Dodi lerakta mellém a tálcáját.
- Csak nagyon kedvesen mosolyogtam a konyhásnénire – kacsintott rám ismét Dodi, csak úgy, mint korábban.
- Nem igazság! Adj nekem is – nyúltam a tányér felé, de Dodi gyorsan elrántotta előlem.
- Az enyém! – harcolt, míg a többiek csak röhögtek rajtunk.
- Irigy vagy – törődtem végül bele, feladva a gombavadászatot.
- Majd kapsz, ha megetted azt, ami előtted van – ígérte Dodi komolyan.
 - Oké! – örvendeztem fellelkesülve.
- Persze, csak ha marad addig – tette hozzá, majd őrült tempóban elkezdte magába tömni a gombákat Dodi.
- Nem győzhetsz le – fogadtam el a hadüzenetet, megkezdve a csatát.
- Nem vagytok normálisak – ingatta a fejét röhögve Ol.
- Erről jut eszembe. Jövő héten lesz az a Halloween őrületes cucc – vetette fel Maci.
- Remélem, most nem azt várod, hogy örüljünk – hallottam Naugh viccelődő hangját, de jobbnak láttam nem felnézni.
- Teljesen egyetértek – csatlakozott barátjához Ol.
- Ne már, fiúk! MI van veletek? A Halloween tök klassz – ellenkezett Evi hevesen.
- Ez nézőpont kérdése – simította meg kedvesen barátnője fejét Ol.
- Mellesleg, – hagyta abba az evést Dodi – tudjátok, miért Hallowen a neve? – érdeklődött.
- Mert All Hallows’ Eve? – vonta fel a szemöldökét Eni, amolyan „ez egyértelmű” fejet vágva.
- Dehogy, ez csak mende-monda – legyintett Dodi. Látszott rajta, hogy nagy mesélésre készül, így fürgén elcsentem a tányérjáról egy rántott gombát.
- 1477. október 31-én vette be Mátyás magyar serege Bécset, és úgy köszöntötte őket, hogy „Hello Wien!” – magyarázta Dodi bőszen, mire mindenki értetlenül meredt rá. – Mi van, nem hiszitek?
- Inkább azt nem, hogy tudsz egy évszámot töriből – jelentette ki Eni.
- Vagy, hogy egyálalán ismered Mátyás királyt – kontrázott Maci.
- Nagyon vicces – nyúlt egy újabb rántott gombáért Dodi, azonban addigra szépen elcsórtam az összeset, és meg is ettem.
- Ez kínos – jelentette be Ol, akinek a jelek szerint ez a bejelentés már egészen hozzánőtt.
- Hol vannak a gombáim? – fordult felém megrökönyödve Dodi.
- Honnan tudhatnám? – kérdeztem vissza tele szájjal, elegánsan.
- Én… én szóhoz sem jutok – csóválta a fejét döbbenten.
- Én sem – vigyorodtam el. 


2 megjegyzés :