2016. szeptember 29., csütörtök

Kosársuli, 21.rész

Október 15. kedd

 Konrád végül nem mondott sokkal többet az „eset” után. Szépen hazakísért, viszonylag elgondolkodva ballagtunk mindketten, így nem nagyon társalogtunk. A kapuban még egyszer, utoljára a szemembe nézett, aztán csak köszönt, és elment.
Otthon rengeteget agyaltam a történteken. Vajon, mire véljem az ölelést, vagy, hogy egyáltalán mit köszönt meg, és miért. Meg persze, a fő gond az volt, hogy akkor én most mit is érzek, és mit akarok. Végül arra kellett rádöbbennem, hogy szép lassacskán igenis megkedveltem Konrádot, és egy részem, ahogy ő fogalmazott, szeretné itt tartani, és magam mellett tudni.
Ahogy ott ültem az ágyamon, ölelve a hosszúkás párnámat, azt éreztem, beszélni szeretnék vele. Tudni, hogyan viszonyul most éppen az amerikai utazáshoz, még ha csak barátként is, de mellette szerettem volna lenni.
Előkaptam a telefonom, és megnyitottam a messengert, és hosszasan bámultam Konrád nevét, és mellette a pici, nem elérhető feliratot. Írjak, vagy ne írjak.

Másnap reggel, mikor apa felajánlotta, hogy elvisz, hirtelen nagyon erejem teljében éreztem magam, így azt feleltem, ma már menni fog egyedül is. Ugyan, a szüleim ódzkodtak az ötlettől, de végül beleegyeztek.
A suliba vezető úton folyamatosan azon töprengtem, vajon hogyan fogunk viselkedni egymással, vagy csak én vele.
Kedd révén matekkal kezdtünk, ezért biztos volt, hogy Konrád és én nem kerülhetjük el egymást. Hacsak nem jön be órára, vagy valamilyen oknál fogva elül mellőlem.
- Sziasztok, lányok! – értem utol barátnőimet a gimnázium kapujában.
- Szia, Lean! – köszöntött Eszti boldogan.
- Szia, Luca! – üdvözölt Csenge is.
- Mi újság? – érdeklődtem. – Miről beszéltetek éppen?
- Töriről volt szó – avatott be Eszti.
- Jaj, ne! Tényleg. Nem akarom – biggyesztettem le a számat, tudván, mi vár rám történelem órán.
- Ugyan, fel a fejjel! Az első matek – próbált meg felvidítani Csenge.
- Ettől miért lenne jobb kedvem? – foglaltam helyet a padomnál. Konrád még sehol nem volt.
- Mert Konrád mellett ülhetsz, Gergő helyett – magyarázta Eszti.
- Ennek valóban örülök – bólintottam finoman, mert nem akartam leleplezni magamat. Egyelőre előttük sem. Láttam rajtuk, hogy épp mondani készülnek valamit, azonban becsengettek, Dobos pedig óraműpontosággal érkezett, így mindenki elfoglalta a helyét.
- Jó reggelt, fiatalok! – mosolygott ránk kedvesen. – Gondolom borzasztóan boldogok vagytok, hogy most itt lehettek.
- Tanár úr! – jelentkezett bőszen Krisz. – Ma tetszik rajzolni egy olyan iszonyúan szabályos téglalapot?
Itt persze mindenki jót nevetett.
- Az attól függ. Előbb ellenőrizzük a házi feladatot.
- Elnézést a késésért – lépett be az ajtón Konrád szabadkozva.
- Semmi baj, fiam. Konrád, ugye? Megjegyeztelek. Kész van a leckéd?
Ajaj.
- Természetesen! Matekra megírtam – válaszolta büszkén Konrád, amin persze megint felröhögtünk.
- Valamiért kiváltságosnak érzem magam – dünnyögte Dobos szórakozottan.
- Nem véletlenül, tanár úr – vigyorodott el Konrád.
- Gyerünk, írd fel a táblára az első feladatot - intette Dobos jókedvűen.
Figyeltem, ahogyan Konrád ledobta a táskáját a tábla elé, majd előkapva a füzetét, lazán felfirkantotta a táblára a válaszokat.
Egy pillanat erejéig szándékosan megcsikorgatta a krétát a táblán, majd amolyan "jaj srácok, ne haragudjatok" fejjel fordult a padsorok irányába, de persze mindenki csak nevetett.
Meglepett, hogy helyes volt minden, amit megoldott. Krétás kezét olykor beletörölte fekete nadrágjának hátuljába, ezzel vicces, fehér nyomokat hagyott, melyek színben harmonizáltak kissé gyűrött pólójához. Időnként beletúrt sötétbarna hajába, mikor éppen a szemébe lógott. Mikor végzett, felkapta a táskáját, és hátra sétált. Hozzám. Vagy csak a padjához.
- Jó reggelt, bokasérült lány! – köszöntött egy gyönyörű mosollyal.
- Jó reggelt, késő srác! Szép szereplés volt. Egészen megleptél – dicsértem vigyorogva.
- Azért, mert hibátlan volt a leckém? – vonta fel a szemöldökét.
- Azért, mert egyáltalán volt leckéd – vágtam rá, mire halkan felnevetett.
- Legalább elkéstem – kacsintott rám.
- Hát legalább.
Konrád arcán, a szeme alatt egy kis, krétaporos, fehér csík húzódott, melyet gondolom az egyik hajtúrásnál kent oda. Neki még ez is jól állt, nem nézett ki hülyén vagy nevetségesen tőle, inkább aranyosan.
Képtelen voltam megállni, hirtelen odanyúltam, és finoman letöröltem a kezemmel. Egy pillanatra értetlenül bámult rám, aztán elkapta a kezem, és az ölébe ejtette.
- Csak egy kis kréta volt – dadogtam zavaromban.
- Köszi – felelte végül, majd elengedte a kezem, és a tábla felé fordult.
Olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem, percek kérdése, és elájulok. Aztán persze sikerült lenyugtatnom magam, főleg, mikor nekem is ki kellett mennem feladatot oldani a táblához.
Kicsöngetés után Konrád azonnal felállt és átsorolt Krisszékhez, így engem rögtön letámadtak a lányok és kirángattak a folyosóra.
- Mi a fene van köztetek? – támadt le Csenge kíváncsian.
- Hogy mi? – kérdeztem vissza összezavarodva.
- Csak úgy izzik a levegő – vigyorgott rám eszelősen Eszti.
- Oh, csak egy kis kréta volt – utánozott engem Csenge, végig simítva Eszti arcát, a korábbi szituációt demonstrálva.
- Lányok! – szóltam rájuk, de közben magam sem bírtam megállni nevetés nélkül.
- Mesélj – kérték egyszerre.
Tudtam, hogy Amerika említése nélkül kell beszámolnom a dolgokról, így hát bele is kezdtem.
- Azta! – reagált először Eszti. – Akkor tetszik neked?
- Igen – bólintottam kissé elpirulva.
- És ha minden igaz, akkor te is tetszel neki – kombinálta a dolgokat Csenge.
- Ezt nem tudhatjuk – ellenkeztem heves fejrázás közepette.
- Jó. Akkor nekünk ez a tippünk – mutatott Esztire és magára Csenge.
- De nem biztos semmi – vágtam rá gyorsan, mert nem akartam hitegetni magam.
- Hé, Liliom szál! Indítani kéne angolra – intett nekem Dominik gúnyosan.
- Megyek, Dumbó – hagytam ott a lányokat.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/10/kosarsuli22.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/kosarsuli20.html
Bejegyezte: dátum:

2 megjegyzés :

  1. Adrienn P.2016. szeptember 29. 12:21

    Imádom, izgalmas, és nem tudom mit írjak. Nagyon ott van!!!
    Várom a folytatást!! Jó írást :)

    VálaszTörlés
  2. Névtelen2016. szeptember 29. 12:51

    Nagyon remelem hogy a kovetkezo resz is hamar jon!

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )