2016. július 19., kedd

Váratlan, 35.rész


Mivel Wyatt és Zay leléptek, ismét kettesben maradtam Keatonnal. Egy hangyányit valahogy bennem volt az érzés: Ez a férfi nemrég megcsókolt. Azonban minden erőmmel igyekeztem elnyomni az ehhez hasonló gondolataimat, és inkább valami másra összpontosítani.
- Két barom éppen Mr. és Mrs. Rowen antik vázájával lábtengózik - közölte egyszer csak Keat halál nyugodtan és érdektelenül. Úgy láttam, esze ágában nincs felállni és véget vetni a mókának, így hát rám maradt ez a feladat.
- Hé, ti ott! - indultam meg azonnal a két srác felé, remélve, hogy nem fogják pont miattam elejteni a dísztárgyat.
- Gond van, cicám? – kérdezte az egyikük, akivel még sohasem találkoztam ezelőtt.
- Nem, ha lerakjátok azt a vázát – nyúltam az említett tárgy felé, de a srác az utolsó pillanatban elrántotta előlem.
- Ne légy ilyen szigorú, drágám – szólt közbe a másik srác, mire persze azonnal felszaladt a szemöldököm. Kérdő tekintettel Keat felé fordultam, aki csak megvonta a vállát és széttárta a karjait, mintha azt üzenné: Én ugyan nem tehetek semmit.
- Nem igazán vagyok szigorú – tettem lazán csípőre a kezem és félrebillentettem a fejem.
- Ugyan már! Játssz velünk! – invitált az első srác, meglendítve felém a vázát.
- Rendben van – egyeztem bele, és láss csodát, máris a kezemben landolt az üldözött tárgy. – Akkor ezt most elvinném.
- Mi van? – értetlenkedett az egyikük.
- Semmi különös, csupán átvertelek – húztam el a számat, amolyan „sajnálom, de ez van” stílusban.
- Erről szó sincs. Hagytalak – ellenkezett a másik, de mind tudtuk, hogy hiába, így jobbnak láttam szépen otthagyni őket.
- Hercegnő! Lenyűgöző a nevelési modorod – biccentett Keaton, mikor visszaértem hozzá.
- Fogd be! – mormogtam, majd levetettem magam a mellette lévő székre.
- De most igazándiból. Te vagy a szigorú és átverhetetlen anya a buliban – dicsért Keat komoly képpel, úgy, hogy kedvem lett volna kirúgni alóla a széket.
- Hallgass már el. Te meg magad vagy a „leszarok mindent” eszme királya – forgattam a szememet haragosan.
- Nem igazán tudom hova tenni, amiről most beszélsz – tett úgy, mintha tényleg nem értené.
- Nem akarsz valahol máshol őrködni? – sóhajtottam fáradtan, Zay szavait használva.
- Őrködni? – szaladt fel a szemöldöke.
- Tudod, felügyelni a rendet – magyaráztam, közben kezemmel arrébb hessegetve.
- Szóval lehetek én a hajthatatlan és zord apa? – játszotta el a reményteljes szerepet.
- Csak húzz el – legyintettem a másik irányba, de persze még mindig nem állt fel.
- Ne haragudj, de egyedül nem tudok vigyázni a házra, muszáj együtt csinálnunk – felelte „felpörögve”.
- Keaton, menj már valamerre másfele, ahol nem idegesítesz!
- Képtelen lennék itt hagyni téged. Gyere, karolj belém és sétálgassunk körbe-körbe a lakásban, hátha rajtakapunk valakit, aki éppen komiszkodik – nyújtotta jobbját, de egy „ezt te sem gondolhatod” pillantásnál nem kapott tőlem többet.
- Hello, skacok! Visszatértem – érkezett meg mellénk a házigazda, majd elégedetten körbepillantott. – Minden rendben ment?
- Ez csak természetes. Royce úgy óvta a házadat, mint egy madáranya a fészkét – állt elő egy zseniális hasonlattal Keaton, akinek úgy vettem észre, még nem volt elege az oltogatásomból.
- Mi van? – vágott fura arcot Wyatt. Meg is tudtam érteni.
- Gyakorlatilag még melengette is a házadat – kezdett túlzásokba esni Keat.
- Most valami belsős poénról van szó? Csak én nem értem? – várta tőlem az indoklást Wy.
- Szerintem ez csak Keaton belsős vicce, ezért nem érti egyikünk sem – súgtam bizalmasan Wyattnek, próbálva ezzel kibújni a dolog alól.
- Ez nem vall rá – töprengett hangosan Wyatt. – Biztos nem tudsz róla?
- Igen, hercegnő. Egész biztosan nem tudsz róla? – szegezte nekem ugyanazt a kérdést Keaton is, arca kifejezéstelen maradt, de láttam rajta, hogy jól szórakozott rajtam meg a kilátástalan helyzetemen.
- Azt hiszem, most hazamegyek – jelentettem be, és szavaimhoz hűen fel is tápászkodtam.
- Hazavigyelek? – ajánlotta rögtön Wyatt lovagiasan.
- De hisz akkor nem marad itt senki ügyelni – ragadta meg az újabb remek alkalmat Keaton a szivatásomra.
- Dehogynem, te itt leszel – rendeztem le a dolgokat hamar. Nagyon szerettem volna már elszabadulni innen.
- Egyedül nem megy – adta elő el a kétségbeesettet, amit valami teljesen abszurd okból Wyatt bevett.
- Ez így valóban nem lesz jó – gondolkodott, tekintete körbepásztázta a termet a megfelelő alany után kutatva, aki majd átveheti a helyünket.
- Hagyd, majd én hazaviszem Roycet – paskolta meg Wyatt vállát Keaton ismét normálisba váltva. Már, ami nála a normálist jelenti.
- Ez neked is megfelel? – irányította figyelmét felém Wyatt.
- Én akár haza is gyalogolhatok, hiszen pár percre lakom – mondtam egy csöppet gúnyosan, mert azóta, mióta itt vitatkozunk ezen, már haza is érhettem volna.
- Menjünk – simította tenyerét a hátamra Keat, és finoman az ajtó felé tolt.
- Szia, Wy! – köszöntem, ő pedig nyomott egy puszit az arcomra, aztán kezet fogott Keatonnal.
- Remélem, a kocsiban is éberen figyelsz majd, hogy helyesen vezetek e – súgta a fülembe Keaton, mikor kiléptünk a hűvös éjszakába.


Következő rész: 
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/08/varatlan36.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/07/varatlan34.html
Bejegyezte: dátum:

6 megjegyzés :

  1. Névtelen2016. július 19. 6:13

    Imádom ♡♡♡☆+

    VálaszTörlés
  2. Névtelen2016. július 19. 10:14

    Szia. Nagyon jo, imadom. ^^
    Es csak annyit, hogy az egy reszes tortenetekhez (mindegyikhez) azt irtad h folytatod. De sajnos nem:((

    VálaszTörlés
  3. Starry sky2016. július 19. 14:56

    Folytatást! Azonnal! Követeleeeeem

    VálaszTörlés
  4. Unknown2016. július 26. 0:20

    Nem rég találtam rá az oldaladra. Eskü ez egy aranybánya!!! Varom a folytatást! :))

    VálaszTörlés
  5. Névtelen2016. július 29. 5:37

    Légyszi folytasd ��������

    VálaszTörlés
  6. Névtelen2016. augusztus 17. 6:25

    Mikor lesz folytatás?

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )