- Szóval. Egész pontosan mit szakított
félbe Jen? – érdeklődött
Maci. Jó
kérdés,
még
én
is keresem a választ.
- Ugyan már, Maci! Ne képzelj bele
sokat – feleltem, afféle laza stílusban. Legalábbis azt hiszem. Meg kéne
fogadnom a saját tanácsomat. - Mit mondott éppen? – faggatott tovább.
- Semmit. Lejinxeltem. Nem is beszélhet – tereltem el a témát, szerintem csaknem zseniálisan. Még csak nem is hazudtam. Valóban nem mondott az égvilágon semmit sem.
- Ügyes vagy.
- Köszönöm!
- Mindenesetre… - kezdte Maci, de rögtön közbevágtam.
- Mi a helyzet Enivel? – kérdeztem, tudva, hogy ez majd elvonja a figyelmét.
- Semmi.
- Semmi? – vontam fel a szemöldököm.
- Úgy értem, még nem tudom – mentegetőzött Kolos.
- Hogy nem lehet azt tudni?
- Mármint, érted.
- Persze. Hiszen olyan világosan beszélsz, képtelenség nem kihallani a helyzetet a hangodból – ironizáltam vigyorogva.
- Ugye nem faggatod?
- Olyan vagy, mint egy kislány – jegyeztem meg mosolyogva.
- Ne is mondd. – Biztos voltam benne, hogy Kolos kilométerekkel arrébb éppen idegesen túrt bele a hajába.
- Rendben.
- Tehát?
- Nem faggatom. Miért tennék ilyet? Nyilván ezt nem velem beszéli meg, mivel tisztában vele, hogy mi jó barátok vagyunk. – Ez evidens.
- Oké. Mondott valamit rólam?
- Nem mondom el – vágtam rá nevetve.
- Vagyis igen – kombinált Kolos.
- Szó sincs róla. Meg, ha mondott volna is, nem faggathatlak téged sem. Az én számon lakat van. – Egész élvezetes ez a kis l’amour. Na, akár villoghatnék Naugh előtt a francia tudásommal, bizonyára azonnal belém szeretne. Ejj, Adél, de kis gúnyosak vagyunk ma.
- Jól van, most mennem kell. Majd hívlak, Snádél!
- Borzalmas ez a becenév, Maci!
- Nekem te ne beszélj!
- Jogos.
- Ne csinálj hülyeséget! – int még utoljára.
- Sose szoktam.
Miután leraktuk, fáradtan tekintettem körbe. A telefonom már nem világított, így fekete kijelzőjén megláttam a fejemen csücsülő Real Madridos sapkát. Ja, hogy ez még rajtam van. El is felejtettem. Lekaptam a sapkát és megszaglásztam. Csak egy kicsit volt beteg, de annyira jó Naugh-illata volt. Néha muszáj gyengének lenni. Azonban az imádott illat gazdája sajnos nem lehet az enyém. Úgy tűnik, mindenki másé lehet, csak az enyém nem. Marad nekem a becses sapkája. Ollé. Boldognak kellene lennem, hogy e nemes és felettébb népszerű Claude Naugh sapkája jelenleg az én kezemben lehet. Kész kiválasztott vagyok. Na, jó elég lesz.
- Szia! – szólított meg valaki, mire felkaptam a fejem.
- Hé! Szia! – köszöntöttem Sergiót.
Napszemüvegben, fekete nadrágban és sárga pólóban feszített mellettem. Mármint nem szó szerint feszített. Csak úgy állt. Simán. MI a fene bajom van?
- Leülhetek? – kérdezte, lenézve rám.
- Hát persze!
- Köszi.
- Hogy hogy itt vagy? – ámultam. Azt hittem, ő is elutazott. Bár nem tudom, hogy ezt mire alapoztam.
- Anyukám az utolsó pillanatban lemondta valami fontos elintéznivaló miatt – felelte szűkszavúan.
- És mi van apukáddal?
- Nem tartjuk a kapcsolatot.
- Értem. – Oké, ez a téma tabu.
- Veled mi van? Miért vagy itt? – érdeklődött.
- Eddig Naughval voltam, aztán jött Jenny és meg mentem tovább – foglaltam össze tömören a történteket hunyorovag. Merthogy pont szemből sütött a Nap.
- Úgy gondoltam, hogy miért nem utaztál el – nevetett fel Sergio.
- Biztosíthatlak, hogy nem emiatt.
- Hát akkor?
- Apa üzleti útra ment, anya meg, mint mindig, elkísérte.
- Értem. Mindig elkíséri?
- Aha, apa számára valamiféle kabala anya. Szerencsét hoz neki – vigyorodtam el.
- Minden világos. Visszatérve Naughra.
- Igen? – kérdeztem erősen pislogva.
- Jenny mondhatni fura lány – közölte Sergio, majd egy gyors mozdulattal a szemem elé rakta a saját szemüvegét.
- Köszi. Mondhatni – fintorogtam egyetértően. – Bár én azt mondanám inkább, hogy beképzelt, kiakasztó, nagyképű. Mellesleg szőke.
- Mi baj a szőkékkel? – vigyorgott Sergio.
- Magad is láthatod – biccentettem a nem jelenlévő Jennára.
- Nem mindenki ilyen ám.
- Tudom, igazad van. Nem az a gond, hogy szőke.
- Nem bizony. A lényeg, hogy jól áll ez a szemüveg – dicsérte meg… Hát igen, a saját szemüvegét. Egész más fazonja volt, mint Naughénak, míg az pilótaszerű, ez inkább a szögletes keretű, hollywood típus volt.
- Köszi - mosolyogtam rá kedvesen.
- Nincs kedved elmenni valahova? – dobta fel ötletét Sergio.
- Dehogynem! Mozi?
- Rendben!
Következő rész:
Mostantól nem érdekel, hogy Naugh-t a király meg minden és tudom, hogy ez sose jön össze, vagy ha mégis akkor hamar vége lesz, de Sergio párti lettem :3 <3
VálaszTörlésOlllé!
VálaszTörlés