Mikor leértünk, a többiek már mind ott
vártak ránk. Elsétáltunk a kedvenc mozinkba, valami új filmre, amit
természetesen a fiúk választottak. Mint mindig, most is egy sorba szólt mind a
nyolcunk jegye, így hát hosszas vita után, hogy ki-ki mellé akar ülni, helyet
is foglaltunk. A szélen GD ült, mellette Dodi, aki egyébként eredetileg egy
csapat lány között tervezte végig nézni a filmet, aztán következtem én. Mellém
Eni ült, természetesen Evivel, mondván, hogy itt az ideje együtt is lennünk. Azért
persze Evit Ol, őt
Naugh követte
a sort pedig Maci zárta. Igazából nem volt rossz, de azt se
mondhatnám, hogy annyira nagyon élveztem. Bármit teszek, bárhol vagyok, azonnal
eszembe jut, milyen lenne eltölteni mindezt Naughval. Azzal, akit szeretek.
Álmodozni szoktam róla, elképzelem, milyen lenne, ha mellettem ülne és fogná a
kezem, időnként,
mikor egy pillanatra kivilágosodik a terem, ő rám néz és elmosolyodik, vagy nyom egy puszit az
arcomra. Sajnos egy idő
után
mindig vissza kell térnem a valóságba és rádöbbenem, hogy ilyen nincs és
valószínűleg nem is lesz. Nem lenne szabad még
gondolnom se rá.
Mikor vége lett a filmnek, amiből megjegyzem semmire sem emlékszem,
annyira lefoglaltak a gondolataim, kilépdeltünk az utcára.
- Na, mit csináljunk most? – érdeklődött Ol, mivel még csak öt óra volt.
- Én elrabolom Adélt, mielőtt valaki más
tenné
meg – jelentette ki Naugh jelentőségteljesen, és a karomnál megragadva
szabály szerint elrángatott onnan.
Ellenkezni szerettem volna, talán még egy pillanatra meg is rándult a kezem, de
nyilván nem volt túl nagy az erőfeszítésem. Hogy is lehetett volna az!
- Mi volt ez a „mielőtt más teszi meg” szöveg? – kérdeztem
korábbi kinyilvánítására célozva, csupán azért, hogy elnyomjam a hangos
szívdobogásomat.
- Tudod te – felelte Naugh komolyan.
Vajon miről
beszél?
Igazuk lenne a lányoknak, és tényleg féltékeny volna? Lehetetlen.
- Amúgy hova megyünk? – érdeklődtem, inkább elterelve a témát, nehogy
a végén még jól pofára essek.
- A partra – mosolygott rám Naugh.
Úgy lett, ahogy mondta. Lebaktattunk a
partra és leültünk napozni a kövekre. A szemem elé toltam a napszemüvegem,
pontosabban Naugh napszemüvegét, míg szegény szerencsétlenül hunyorgott a
napsütésben.
- Hoztam neked valamit – szólalt meg
váratlanul, én pedig kíváncsian figyeltem. – Fordulj meg és hunyd be a szemed
kérlek.
Ez rossz ötlet. Ez rossz ötlet. Ez
nagyon, de nagyon rossz ötlet.
Tettem, ahogy kérte. Éreztem, ahogyan
ujjai elsimították a nyakamba eső hajamat, érintése
mentén
kirázott
a hideg. Aztán kezének melegségét és puhaságát felváltotta egy hideg lánc, mi a
nyakamhoz ért. Még utoljára a fülem mögé igazította elszabadult tincseimet.
Kinyitottam a szemem. Ez nem helyes.
Nekem nem ment. Direkt nem néztem meg, mi van a nyaklánc medálján, csak Naugh
szemére összpontosítottam.
- Sajnálom, de ez így nem mehet tovább
– közöltem vele és kikapcsoltam a láncot. – Ez nem helyes – mondtam és felé
nyújtottam a tenyerembe zárt ajándékát. Mivel nem vette el, leraktam elé és
otthagytam.
Mikor megrezzent a telefonom, kis híján
szívrohamot kaptam. Könnyeimmel küszködve előszedtem a mobilt és
megnéztem
az üzenetet.
Tudtam, hogy nem Naugh az, így nem fenyegetett veszély.
Maci
üzenete: Gyere a koleszba.
Most!
Adél
üzenete: Miért? Történt
valami?
Maci
üzenete: Az ofő kéri. Csak gyere.
Visszasiettem a kollégiumba és félig
örömmel félig szomorúsággal töltött el, hogy nem találkoztam össze Naughval.
Vágytam rá, hogy elkapjon útközben és elmondja, hogy ez az egész egy nagy vicc,
egész életében engem szeretett, legalábbis mióta ismer, és már régen szakított
Rebekával. Persze, erre várhattam! Ha rajta múlik, egyedül halok meg.
- Tessék már mondani, mi van! – kínozta
Reviczkit Dodi a folyosón, mikor megérkeztem melléjük. Már mindenki ott volt,
az egész osztály.
- Kiraboltak három kilencedikes lányt.
Ezentúl pontosan öt és nyolc között van kijárkálás, ezenkívül hordjátok
magatoknál az értékeiteket. Most pedig mindenki szobát átkutatják – ismertette
a szomorú tényeket Reviczki. Arcán olyasfajta komolyság ült, amit nem nagyon
láttunk azelőtt.
Mivel aznap már nem mehettünk ki, mindenki visszavonulót
fújt, és különváltunk, míg mindenki át nem esett az átvizsgáláson. Azonban Ol
nem bírta sokáig az egyedüllétet és úgy határozott, bulit szervez.
Balázs Oláh: Srácok! Buli van! vele: Dániel Gál, Adél
Snádi, Claude Naugh, Evelin Bencsik, Enikő Wágner, Dávid Blitz és Kolos Maceau
Kommentek:
BoldiZSÁR: Megyek én is, várjál már!
Szuper, Boldi vajon,
hogy a jó életbe került ide? És miért tesz arra, hogy senki nem hívta meg?
Balázs Oláh: Dehogy jössz, Boldi!
Dávid Blitz: Ja,
ember, ki vagy innen tiltva. Lent a portán van rólad egy fénykép kiragasztva,
WANTED felirattal.
Claude
Naugh és további hét ember kedveli ezt.
Dániel Gál:
Máris megyek!
BoldiZSÁR: Ezt
mondom én is.
Claude Naugh:
Boldi, nyughassál már!
Még jó, hogy Naught csöppet sem viselte
meg a délután történtek és ilyen boldogan, remekül szórakozva mulatozik…
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/04/szegedolle11.html
Előző rész:
Nagyon szeretem❤❤ Mikor lesz kövi?❤
VálaszTörlésKöszi! <3 Ha minden igaz, akkor ma!:)
TörlésDejo��
VálaszTörlésMikor lesz kovi?��
Köszönöm!:) Ma:)
Törlés