- Szia,
Zoey! - jelent meg másnap Sebastian a kórházban.
- Mit
keresel te itt? - döbbent le teljesen Zoey.
Tény,
hogy tegnap jól szórakoztak, Zoey belátta, hogy a fiú nem is olyan borzalmas,
mint azt gondolta. Egész jót beszélgettek, Zoey csaknem jól érezte magát,
viszont egy pillanatig sem gondolta, hogy Sebastian újra eljön majd. Mondhatni
egyáltalán nem számított rá, hogy valaha is újra társalogni fognak, pláne, hogy
ez a soha már másnap eljön.
-
Látogatni jöttelek - magyarázta Sebastian, olyan hangsúllyal, mintha ez
teljesen evidens lenne. Mármint, nyilván ha már itt volt, logikus
következtetésnek bizonyult, hogy látogatni jött, de Zoeyt nyilvánvalóan nem ez
érdekelte. Nem az itt létének oka. Hanem a cél, mely idevezérelte. Zoeyhoz.
Megint.
- Úgy
értem, miért látogattál meg? - fogalmazta át kérdését Zoey, hátha ezzel
megértetheti a fiúval, mi is az, amire valójában kíváncsi.
- Ja! -
esett le Sebastiannak, miről is volt szó. - Mert jól éreztem magam - vallotta be őszintén.
Zoey
nem szólt semmit, csak meredt maga elé, a papucsa orrát vizslatta odaadó érdeklődéssel. Ma nem a macskás zoknit vette fel. Gondolt rá reggel, még a kezébe is vette, de aztán nem mellette döntött. Valahogy Sebastianra emlékeztette, őt pedig
maximálisan ki szerette volna verni a
fejéből. Nem
vágyott bonyodalomra, így könnyebb lett volna gyökerestül kiirtani azt a halovány érzést, ami kialakult benne.
Zoeynak
egyet kellett értenie a fiúval. Ő is jól érezte magát, sőt örült annak, hogy a fiú ismét eljött hozzá. Természetesen ezt magának is alig
vallotta be, nemhogy Sebastiannak.
- Oké -
bólintott Zoey, előadva jól megfontolt válaszát.
-
Hoztam neked ajándékot - nyúlt kabátzsebébe Sebastian, majd előhúzott valamit, de Zoey nem láthatta, mert a tárgy olyan kicsi volt, hogy a fiú tenyerébe zárva ki se
kandikált.
Zoeyt
valami váratlan kíváncsiság kerítette hatalmába, valahogy izgatottá vált, hogy kiderítse, mi
az. Persze ezt nem mutathatta a fiú felé, nem akarta leleplezni a hevességét.
- Igen?
- kérdezett hát vissza felvont szemöldökkel. Rendkívül csodálatosan sikerült
érzékeltetnie, mennyire is hidegen hagyja Sebastian kedvessége.
- Igen
- húzta óvatos mosolyra száját a fiú. Zoey csaknem rimánkodott magában, hogy
Sebastian nehogy megkérdezze, kíváncsi-e rá, mi az. Bizony, hogy az volt, de
még mennyire, viszont ezt kimondani már képtelen lett volna.
-
Tessék - nyitotta ki Sebastian az ujjait, ezzel feltárva a markában rejlő ajándékot. Egy apró, zöld mp3 lejátszó lapult a tenyerében, mit várakozás teljesen tolt Zoey orra alá.
- Mi
ez? - hökkent meg a lány.
Ennél
azért jóval kisebb jelentőséggel bíró tárgyra számított.
- Ez
egy mp3 lejátszó.
- Azt
én is látom - vágta rá Zoey, továbbra is csak bámulva a darabot, mely még
mindig a fiú kezében volt.
- Te
kérdezted - ellenkezett Sebastian, igen jogosan.
- Mi
van rajta? - érdeklődött Zoey, sutba dobva az érdektelenségre törekvő álcáját.
- Olyan
zenék, amiket szeretek - magyarázta Sebastian, mire Zoey összehúzta a szemét.
- Miért
nem olyan zenék, amiket én szeretek? - tette fel a viszonylag logikusnak
mondható kérdését Zoey.
-
Gondoltam, biztos érdekelne, milyen számokat szeretek - vont vállat Sebastian,
mire Zoey vágott egy pofát, de nem szólt semmit. Kivette a fiú kezéből a lejátszót, majd kihúzta fülhallgatóját az asztalon lévő
telefonjából, és a kis
eszközbe dugta.
Lejátszotta
az első számot, majd miután nem volt ismerős, megnézte a címét és az előadóját.
-
Borzalmas a zenei ízlésed - fintorgott Sebastianra, aki elégedetten vigyorogva
figyelte, ahogyan Zoey nyomkodva válogatott a számok között.
- Köszi
- biccentett zsebre dugva a kezét. Komoly arccal, mégis lágy tekintettel nézte
Zoeyt, ahogyan mindenféle arcokat vágva keresgél egy szerinte elfogadhatónak
mondható zenét.
Következő rész:
Előző rész:
Nagyon kirááály!!!
VálaszTörlés