Már egy ideje üldögéltünk itt, csöndben. Nem igazán tudtam
mit mondani, pedig ez velem nem gyakran fordul elő. Tulajdonképpen nem is értettem, miért
hallgatunk, hiszen nem is történt semmi sem. Csupán Keat közelebb hajolt.
Kezdjük ott, hogy ez akár több mindent is jelenthetett. Mondjuk a fülembe akart
súgni valamit. Oké, ez hülyeség, tekintve, hogy teljesen egyedül voltunk, minek
sugdolózna, ha úgysem hallja senki sem. Az is lehet, hogy csupán le akart
söpörni egy odaragadt szempillát az arcomról. Egyre valószínűtlenebb
dolgokat gondolok… Na, jó, legyen. Kimondom.
Illetve nem mondom ki, mert ha ezt meghallja, én kiszaladok a világból. Az
a sanda gyanúm, hogy Keaton Enoch valamilyen érthetetlen, és számomra
felfoghatatlan okból megcsókolt volna, ha nem kapok hívást. És, hogy mit érzek
ezzel kapcsolatban? Arról halványlila dunsztom sincs. Komolyan, egyszerűen
nem tudom.
Állítsunk pro-kontra listát, kezdve a pozitív dolgokkal.
Keat állati helyes, sportol, és nagyjából minden máshoz is ért, kezdve a
tanulástól a zenélésen át, egészen a vezetésig. Biztos még varrni is tud.
Viszont, pont ezek miatt rettentően beképzelt és odavan magától, mekkora nagy ász. Hupsz, ez negatívra
sikeredett. Tény, hogy azért a Keatonért, aki tud kedves lenni, megértő, és őszinte, azért igazán oda vagyok. Már fáj, annyira élénken él bennem az emlék, mikor rávett, hogy annyi év után megint kosárra
dobjak. Azelőtt senkinek sem sikerült, ő pedig
csőbe húzott, elterelte a
gondolataim, és ismét megismertette velem a
játék csodálatosságát. Mindezt csupán
kedvességből, még csak meg sem köszöntem neki, és a legszebb az egészben, hogy nem is várta.
Bevallom, az sem nagyon zavar, hogy állandóan beszólogat, és
kötekszik. Voltaképpen ez is tetszik benne. Nem az a kis langyi típus, nem fél
megosztani a véleményét, és mindig mozgásban tart, felkészülök minden
lehetséges cinizmusára.
Te jó ég! Az is lehet, hogy nincsenek is negatív
tulajdonságai? Oké, ez nagyon rossz irányba megy, inkább hagyjuk a
felsorolást.
- Hé, hercegnő! – zökkentett ki a
gondolatmenetemből Keaton. Lazán ült az egyik fotelben, fél kezét a karfán nyugtatta, míg a
másik lezserül hullott az ölébe.
- Mi van? – kérdeztem, mert idegesített, hogy ennyire
kiegyensúlyozott, és velem ellentétben, egyáltalán nem kattogott az agya
pro-kontra listákon.
- Körülbelül, hogy tervezed? Egész Karácsony este úgy fogsz
itt ülni, mint egy darab fa? – kérdezte, arcán gúnyos mosoly terült szét.
Felvillant bennem egy érzés, hogy pontosan tudta, mit gondoltam éppen. Vagy,
hogy min filóztam egészen mostanáig.
- Nem.
- Akkor mesélj nekem valamit! – kérése meglepett, és
valahogy nem akarództam nemet mondani neki. Felállt, és a kandallóhoz lépett,
megigazítva benne az égő fákat.
- Mit meséljek? – sóhajtottam lemondóan.
- Például, hogy mi ez az egész veled, meg a kosárral – dobta
fel egyik ötletét, miközben visszaült. Egy pillanatra lefagytam. Számítottam
rá, hogy fel fog merülni ez a kérdés. Egyszer. Valamikor. Csak nem ilyen hamar.
Azt hittem, még rám hagyja egy ideig.
- Pontosan mire gondolsz? – próbáltam húzni az időt,
de Keaton nem hülye.
- Ugyan, hercegnő! Ne játszd nekem az értetlent.
Ha nem akarod elmondani, akkor ezt mond. – Csakhogy én el
szeretném mondani neki, meg szeretném osztani vele a múltam egy kicsiny
darabját, mert ő is beavatott engem.
- Oké – feleltem, majd belekezdtem. – Nagyon kicsi koromban
kezdtem el kosarazni, mivel a fél tesóm, Landon nagy játékos volt. Csak hat
évvel volt idősebb, de vagy ötvenévnyi tehetség szorult belé. Tudom, hogy nem akarsz közbevágni, de most tedd fel azt a kérdést.
- Féltestvér? – Na, Keatont is meg lehet lepni.
- Igen. Én anyám második kapcsolatából születtem. Az első
házasságából pedig Landon, az idősebb fiú, és jó pár évvel később
Kav, a kisebb.
- Értem – bólintott Keaton, és a továbbiakban csak hallgatott.
- Landon és én iszonyatosan jóban voltunk, teljes
testvérekként tekintettünk egymásra, és a korkülönbség ellenére ő volt
a legjobb barátom. Mindig volt jegye NBA-s meccsekre, és minden áldott alkalommal magával vitt engem is, azzal a tervvel, hogy engem is ilyen nagy
játékossá nevel majd. Szerettem az életemet,
a barátaimat, és úgy gondoltam, ennél nagyobb boldogság nincs is. Aztán eljött
a tizenötödik szülinapom, de előtte pont valami helytelen dolgot műveltem,
ezért a szüleim szobafogságra ítéltek. Mondanom sem kell, az volt a lázadó korszakom. Landon
azonban aznapra jegyeket szerzett, különleges VIP helyre a szülinapom alkalmából. Megszöktetett,
hogy elvihessen. A meccsre menet azonban az egyik kereszteződésnél belénk hajtott egy autó.
Landon vezetett, így az ő oldalát érte a nagyobb ütés. – Muszáj volt elhallgatnom egy pillanatra. Már nem kellett azonnal könnyeznem, amint a balesetre
gondoltam, de mégis elcsuklott a hangom. Már eltelt három év.
- Landon azonnal meghalt, míg én kisebb-nagyobb sérülésekkel
megúsztam. – Hazugság. – A baleset után Kav megutált, mert engem hibáztatott a
bátyja haláláért, anyám és apám végleg összebalhéztak, mondván, hogy egyikük
engem védett, míg a másikuk a fiát.
- Royce. – Keaton még sohasem szólított a nevemen. –
Foglalkozott bárki is azzal, te min mentél keresztül?
- Nem, de jobb is volt ez így.
- Dehogy volt jobb! Ugye nem hibáztatod magad? – Úgy láttam,
ideges.
- Már nem.
- Idefigyelj, én nem ismertem a bátyádat, azt se tudom, hogy
volt mindez, de azt igen, hogy ez az ő döntése volt, és, hogy neked semmi szereped nem volt a halálában. Csupán annyi, hogy ott voltál. Szinte biztos vagyok benne,
hogy ő sem hibáztatna téged! – Keaton
már előttem térdelt, kezeit a lábamon
nyugtatta. Átadta nekem azt a megbocsájtást, amit évek óta kerestem. Végre
valaki megerősített.
- Igazad van – ismertem be. Három év nagyon sok idő,
az ember megtanulja feldolgozni a halált. Nem azt mondom, hogy már nem fáj,
hanem, hogy már nem ugyanúgy.
- Mik azok a kisebb-nagyobb sérülések? – tette fel azt a
kérdést Keaton, amit mindenáron el akartam kerülni.
- Semmi extra.
- Persze. Hercegnő, én ezért kérdezem, mert
komolyan érdekel. Nekem elmondhatod – simította meg finoman az
arcomat.
- Megrepedt pár bordám, felszakadt a fejem, eltört mindkét
csuklóm, és megrepedt az egyik lábszárcsontom.
Láttam az arcán, mennyire kínlódott, szinte nagyobb
fájdalmat mutatott, mint én.
- Gyere, táncoljunk – állt fel. Egyik kezét felém nyújtotta,
én pedig belecsúsztattam a sajátomat. Finoman felhúzott a kanapéról, és magához
vont. Egyik kezével az enyémet fogta, míg a másikat a derekam köré fonta. Bal
kezem utat talált a vállához, majd kicsit feljebb csúszva, majdnem a nyakát
érintettem. Éreztem, ahogy forró mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt,
szívverése szaporább volt, mint általában. Arca az enyémhez simult, testünk
lassan ringott körbe. Nem is tudtam, mennyi idő telhetett el, mikor
hirtelen elengedte a kezemet, még közelebb rántott magához, szabad kezével a
hajamba simított, és szorosan tartott az ölelésben.
Biztos voltam benne, hogy kicsordult a könnye, és annyi év
után, én is sírni kezdtem.
Következő rész:
Előző rész:
Azt a rohadt!Na erre nem számítottam,de attól függetlenül nagyon jó lett!Kövi részt gyorsan
VálaszTörlésEgyet értek! Minél hamarabbi folytatásért könyörgök!
TörlésNagyon ügyesen írsz!
Köszönöm szépen!:)
TörlésMondanám, hogy imádom, de...túl gyenge kifejezés lenne, hiszen az írásaidért már szinte betegesen odavagyok :D #best
VálaszTörlésKöszi szépen! <3
TörlésÚRISTEN!! Figyu! Kövi a terv: elrabollak, megkötözlek €s addig kínozlak míg nem meséled nekem tovább a végtelenségig. Problem??😂😂💗🐧👌🙈
VálaszTörlés:'DD Inkább várj egy pár napot a köbetkező részig:D
TörlésAhh túl egyszerű lenne... :P #elrabollak #megkötözlek #leülöktörökülésbe #mesélsz #hallgatom #örökké
TörlésWooooow�� Ht ez igazán VÁRATLAN volt���� Egyszerűen imádom, ahogy írsz. Szeretném kezemben tartani vala,elyik nagy sikerű sztorid. Remélem minél hamarabb megtehetem��
VálaszTörlésKöszönöm, ezt én is nagyon remélem!:)
Törlés