2015. november 19., csütörtök

Váratlan, 11.rész


- Ej, ej! Ti ketten már suliba is együtt jártok? – kapott el minket a bejáratnál Wyatt.
- Ugyan már! Csak most futottunk össze – tagadtam egyből, magam sem igazán értettem, miért.
- Persze, azért láttam, ahogy kiszállsz a kocsijából – biccentett Keaton felé Wyatt, majd a győztesek vigyorához hasonló arckifejezést öltött.
- Jól van, na! Így alakult – csaptam játékosan vállon, majd meglátván Zayt, felé vettem az irányt.
- Hali! – köszönt egy könyvet bújva, még csak fel sem nézett. Akárki lehettem volna, szerintem észre se vette volna a különbséget.
- Szia! Mit olvasol? – érdeklődtem. Az a könyv vagy kétszáz kilónak tűnt.
- Matekot.
- Hm. Izginek tűnik.
- Elhiheted, az is.
- És miért lapozgatod ilyen megszállottan?
- Dolgozatot írunk – jelentette ki, mintha ez teljesen egyértelmű lett volna az első hét harmadik napján.
- Komolyan? – ámultam, hiszen nem tudtam semmi féle számonkérésről.
- Aha.
- És miért?
- Mi az, hogy miért? – értetlenkedett.
- Miért írunk dolgozatot? – húztam össze a szemeimet.
- Mert erről szól az iskola? – kérdezett vissza amolyan ironikus kérdezős válaszolós stílusban.
- Ezt én is tudom – forgattam a szemeimet.
- Akkor mi a gond?
- Miért írunk már most?
- Mr. Williams mániája az év eleji szintfelmérő dolgozat – magyarázta Zaylee, és ezúttal rajtam volt a sor, hogy értetlenkedjek.
- Nekem ezt honnan is kellett volna tudnom?
- Mondjuk, odafigyelhetnél órán – vágott vissza, és be kellett látnom, igaza volt.
Legutóbb Keatonnal értekeztünk az osztályhierarchia felosztásáról. Igazán érdekfeszítő témának ígérkezett. Akkor még. Így utólag beláttam, a matekkal jobban jártam volna.
- Szóval, akkor mi is lesz benne ebben a bizonyos dolgozatban? – próbálkoztam tovább.
- A tavalyi anyag.
- Biztosan kötelező ezt megírni? – kerestem az ideális menekülési útvonalat.
- Természetesen.
- Még nekem is?
- Nem látom át, te miért lennél a mindenki alól kivétel.
- Még én sem - dünnyögtem leginkább magamnak.
- Ugyan, hercegnő! Nem megy a matek? – gúnyolódott Keaton. Cöhh, a hülye zseni.
- Erről szó sincs - ellenkeztem zsigerből, ő pedig egy gonosz vigyor közepette eltűnt a semmibe, pontosan úgy, ahogy korábban megjelent.
- Gyere már! – rángatott Zay a terem felé. – Mindjárt becsöngetnek!
Nyilván nem esett le neki, hogy mellesleg engem ez lényegesen kevésbé izgatott, mint őt. Még mormogtam valamit magamban, de meg sem hallotta, annyira lekötötte a fennálló késésének lehetősége.

- Na, hogy ment? – pattogott az óra letelte után Zay, mire csak vállat vontam.
- Tele írta az összes lapot – árulkodott Keaton, mire rávillant a tekintetem.
- Neked nem volt jobb dolgod, mint, hogy az én dogámat nézegesd? – hőbörgött mérgesen.
- Nem. Már húszkor kész voltam. Unatkoztam – felelte nagyképűen, majd átsorolt Wyatthez.
- Minek sírt a szád? – vágott pofákat Zaylee.
- Nem tudtam, hogy ez lesz az anyag – mentegetőztem, de csak rám legyintett.
- Hé, Royce! – üdvözölt Arlo és hamarosan Arian is megjelent.
- Srácok! Mi a helyzet? – kérdeztem, miközben azon töprengtem, vajon szándékosan néznek e ki pontosan ugyanúgy. Hát persze, nyilván.
- Para volt ez a matek – panaszolta Aria szomorú fejjel.
- Ja. Tudtad, hogy ha nincs meg a hármas szint, automatikusan egy hét kihagyást jelent az edzésből – mesélte Arlo felháborodott fejjel, gyászos hanghordozással.
- Miért nem készültetek? – Na, pont én vonom őket kérdőre…
- Buli volt – mentegetőzött azonnal Arlo.
- Meg sok edzés – kontrázott Arian.
- Számomra ez némileg ellentmondásos – tűnődtem, amolyan elgondolkodó fejet vágva.
- Royce mindent tudott, kérjetek tőle korrepetálást – köpött be Zay, majd dacosan elvonult.
- Én kérek! – került elő valahonnan Wyatt, mire természetesen csak a szememet forgattam.
- Kérj Keatontől.
- Szóval te is az én lapomat bámultad! – csapott le az emlegetett szamár, mire elhúztam a szám.
- Dehogy – vágtam még rá, de már feleslegesen.
- Talán ezért is ment neked ennyire jól – elmélkedett tovább Keaton, ezzel már komoly rágalmakat felsorakoztatva.
- Nem erről van szó. Szimplán korábban kész lettem – próbáltam megmagyarázni a dolgot.
- Na, akkor nyugodtan segíthetsz a csapatnak is – vigyorgott Keaton, totálisan kiélvezve, hogy belesétáltam a csapdájába.
- Ne már, Roycy! Ne kelljen könyörögnünk – kacsintott rám Wyatt, mire lassan elvigyorodtam.
- De, kérlek. Tedd meg!


Bejegyezte: dátum:

11 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )