2015. november 9., hétfő

Éjfél, 2.rész

Ren – Még mindig, 1.rész

 A ledöbbentő kijelentésem után jobbnak láttam elhúzni a csíkot, mielőtt Wave ropogósra éget. Sok pletykát hallottam a jelenlegi erejéről, és bár nem feltétlen hitelesek, mégis csak jobb nekem így, „nyersen”.
Mivel visszatérésem első lépéseként őt kerestem meg, ideje volt üdvözölni rég nem látott öcsikémet. Valószínűleg kevésbé lesz zabos, több kedves szóra számíthatok.
- Csak nem Elyas D’Ombrét látják szemeim? – lépek be a hátsó kertbe. A füvön Elyas fekszik kiterülve, a hangomra felpattan és hitetlenkedve néz rám.
- Ren…? – szólal meg, talán kérdezi, de az is lehet, hogy kijelenti, nem igazán tudom eldönteni.
Végig mérem. Bizony, felnőtt a kisöcsém. Tekintetem szőke hajára téved, eszembe juttatva, mennyire is utálta apánk ezt a különlegességét.
- Hogy vagy, Elyas? – lépek mellé, üdvözlésképp játékosan megpaskolva a hátát.
- Kösz, meg vagyok, minden oké – feleli, hangja jóval több megbocsájtást hordoz, mint Waverlyé. – És te? Hogy kerülsz ide?
- Visszatértem. Véglegesen – vigyorgok rá, és lassan, nagyon lassan az ő szája is mosolyra húzódik. Nem kérdez többet, tudja jól, hogy amúgy sem kapna választ.
- Találkoztál már vele?
- Óóó, igen – nevetek fel, mire elhúzza a száját.
- Gondolom nem mutatott túl sok lelkesedést – vigyorog rám, maximálisan kiélvezve szerencsétlen helyzetemet.
- Hát, valóban nem, de Elyas, mindannyian tudjuk, hogy ez csak műsor. Még mindig imád – kacsintok rá, de egy dermesztő hang belém fojtja a további szavakat.
- Ugyan már, hányingerem van tőled – sétál be a kertbe Wave, majd Elyas felé fordul. Aú, ez kicsit erős volt. – Jó látni, hogy ismét a seggfej bátyáddal lehetsz.
Elyas csak vigyorog, majd összeöklözik Waverlyvel. Kiskoruk óta úgy tekintenek egymásra, mint a testvérek, mindig is odavoltak azért, hogy egy napon születtek, ikreknek képzelték magukat. A logika megkövetelné, hogy ezen alapon Wave és én is testvéreknek számítsunk, de valahogy ez a nézet az egész idő alatt elmaradt. Az én részemről leginkább azért, mert öt éves korom óta, mondjuk úgy, hogy szerelmes vagyok belé. Bár jelen esetben mégsem ez a legnagyobb gondom.
Talpig feketében van, és ez idegesít. Tény és való, hogy dögös benne, de akkor sem tetszik ez nekem. A házunk felé indul, ezzel teljesen kirángatva a gondolatmenetemből.
- Hé, királykisasszony! Hova mész? – lassan, dühösen felém fordul, szinte látom a füstfelhőket előtörni az orrából. Természetesen a megszólításomra neheztel, de nem érdekel. Régen szerette, hogy így hívtam. Ő volt a hercegnő, én a hercege. Aztán leléptem.
- Ne hívj így – sziszegi, és ezúttal jobbnak látom, ha nem állok le vele vitatkozni. – És a házamba megyek – mutat az ajtóra, mely határozottan az én házamba vezet.
- Összeköltöztünk. Úgy gondoltuk, így jobb lesz – sandít rám az öcsém, beletúrva a hajába. Mi a jó életről beszél? Magyarázkodás közben felnéz, majd lesokkolt fejemet látván leesik neki, mit is gondolok éppen.
- Mi? Nem. Úristen, dehogy! Továbbra is csak testvérek vagyunk – hadarja. – Wave házvezetőnője átköltözött, a szobádat is meghagytuk, rád vár.
Belépek a hatalmas fehér ház előcsarnokába, ahol azonnal összefutok Ethellel, oldalán Rose, Wave háziasszonya.
- Oh, Mr. Oakes, üdvözöljük itthon – hajol meg előttem Ethel, mire nevethetnékem támad.
- Remélem, ezt maga sem gondolja komolyan – próbálom visszafojtani a mosolyomat, majd mellé lépve nyomok egy puszit az arcára.
Ő nevelt fel, anyám helyett anyám volt, ő volt az, aki szeretett és gondoskodott rólam. Most pedig hajlong előttem és az uralkodói nevemen hív.
A bal oldali lépcsősoron elindulok a szobám felé.
- Hogy vannak? – kérdezem Ethelt és Roset, akik csöndben hallgatnak mögöttem.
- Jaj, úrfi! Ezt nekünk kellene kérdezni magától! – kiált fel Rose, mire ismét elmosolyodom.
- Velem minden rendben.
- Hogy kerül ide? – érdeklődik Ethel gyanakvóan, pontosan tudva, apám ezt megtiltotta.
- Ha minden igaz, busszal – vonok vállat, várva a pillanatot, hogy rájöjjenek, úgysem mondom el. Ethel a szemét forgatja, kitárva előttem a szobám ajtaját. Bosszant, hogy ezt teszi, nekem kellene előtte. Belépek, de nem jönnek utánam.
A szobámban semmit sem változott, pontosan ugyanúgy van berendezve, mint mikor hét éve elmentem innen. A középső ablakhoz lépve kibámulok a szomszéd házra, melynek ablakában a kis nyolc éves Wave arcát látom. Emlékszem, hogy minden áldott este ott ült a párkányon és várta, hogy átmásszak hozzá. Mondanom sem kell, sosem okoztam neki csalódást. Egészen addig a napig.


Következő rész:
Előző rész:

4 megjegyzés :

  1. Első!!!!!4444négynéynégy!!
    Viccvolt.
    Ez kezd egyre jobb lenni ^^ Ren egyre szimpibb :3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek felettébb örülök, szeretném, hogy szeressétek a fantasymat is:33

      Törlés